Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Annan üdvözli Svájc csatlakozását az ENSZ-hez

Az ENSZ főtitkára, valamint a német és a brit külügyminiszter vasárnap este elégedetten nyugtázta, hogy Svájc a világszervezethez való csatlakozás mellett döntött az aznapi népszavazáson.


Dátum: 2002-03-04 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:33.157317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kofi Annan ENSZ-főtitkár úgy vélte, hogy a referendum a svájciaknak a világszervezet tevékenységébe vetett hitéről és eszményei iránti hűségéről tanúskodik. Joschka Fischer német külügyminiszterhez hasonlóan rámutatott, hogy az alpesi államszövetség megfigyelőként is régóta felelősségteljes munkát végez, otthont adva számos ENSZ-intézménynek, beleértve a menekültügyi és az emberjogi főbiztosságot. Fischer kiemelte Svájc emberbaráti, nyomorenyhítő szerepvállalását világszerte. Mind Fischer, mind brit kollégája, Jack Straw hangsúlyozta, hogy az egyik legrégibb demokrácia foglalja el most az őt megillető helyet a világszervezetben.

A svájci szavazók 54,61 százaléka voksolt az ENSZ-be való belépésre. Svájc a világszervezet 1945-ös alapításától fogva semlegességére hivatkozva következetesen elutasította a belépést.

Kapcsolódó elemek