Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan megtorlással fenyegetőzik

Észak-Korea vasárnap "nagy erejű" megtorlással fenyegetőzött, válaszul a térségben állomásozó amerikai csapatok megerősítésére.


Dátum: 2003-03-16 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:41.830363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az észak-koreai hadsereg "nagy erejű védelmi megtorló" intézkedéseket foganatosít, ha az Egyesült Államok "a katonai módszert" választja Phenjannal kialakult konfliktusa megoldására - hangsúlyozta a Nodong Szinmun című napilap, a hatalmon lévő Koreai Munkapárt szócsöve.

"A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem maradhat passzív az amerikai katonai cselekmények fokozódása láttán", amelyet akár a második koreai háborút kirobbantható veszélyes katonai zsarolásnak nevezett az újság,

"A forradalmi fegyveres erők és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népe nagy erejű védelmi megtorló intézkedésekkel fog válaszolni" - tette hozzá az AFP francia hírügynökség szerint.

A figyelmeztetés nem sokkal azután látott napvilágot, hogy Dél-Koreába kísérő flottájával megérkezett a Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó, 70 géppel a fedélzetén. A repülőgép-hordozó ezen a héten közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlaton vesz részt, amely március 4-én kezdődött és április 2-ig tart. A manőverekre további mintegy 5 ezer amerikai katona érkezett a tartósan Dél-Koreában állomásozó 37 ezer társukhoz.

Washington korábban jelezte, hogy nem készül Észak-Korea megtámadására, de minden választási lehetőséget fenntart a válság rendezésére, amit az 1994-es egyezményekkel összhangban leállított észak-koreai atomprogram felújítása idézett elő. Phenjan közvetlen párbeszédet akar Washingtonnal, amely azonban a multilaterális keretet részesíti előnyben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek