Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időközi választás közeleg?

Újbuda korábbi MSZP-SZDSZ-MDF-es többségű képviselő-testületének feloszlatását kezdeményezi a helyi ellenzék - erősítette meg a Magyar Nemzet információját a kerületi frakcióvezető.


Dátum: 2008-05-06 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:38:48.281062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kupper András szerint az önkormányzat működése került veszélybe azzal, hogy Hajdú László szabad demokrata képviselő kilépett pártjából és frakciójából, és így Molnár Gyula szocialista polgármester nem tudja biztosítani az ülések határozatképességét - olvasható a lap keddi számában.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az ellenzéki képviselők a május 15-ére meghirdetett tanácskozáson nyújtják be javaslatukat a patthelyzetben lévő testületnek, hogy adják vissza mandátumukat a választóknak.

Kapcsolódó elemek