Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tandíj ügyében az emberek véleménye egyértelmű

Ágh Péter napirend előtti felszólalásában felszólította a kormánypártot arra, hogy verje ki végre a fejéből a tandíjat. Az emberek döntöttek.


Dátum: 2008-05-06 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:38:50.059496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A tandíj ügyében az emberek véleménye egyértelmű (Ágh Péter)

Ágh Péter aláhúzta: a népszavazás után még nem telt két hónap, ám a kormány ismét azon gondolkodik, hogy hogyan lehet kijátszani az emberek akaratát. Gyurcsány Ferenc az egyik kereskedelmi csatornán arról beszélt, hogy a Rektori Konferencián együtt dolgoznak az új javaslaton. Lehet, hogy csak véletlen elszólás volt, hiszen Hiller István utána rögtön tagadta, hogy tandíjról lenne szó. Ám, amint azt megszokhattuk Önöktől, amit tagadnak, az igaz - mondta a kormánypárti képviselőknek a fideszes politikus. Ágh Péter felhívta a figyelmet arra, hogy az új javaslat szerint sokkal több fiatalnak sokkal többet kellene majd fizetnie. Persze, csak három év múlva, hogy így játszhassák ki a népszavazási döntést - jegyezte meg. Horn Gyula belebukott a tandíjba, március 9-én Önök is belebuktak. Miért kell ennyire görcsösen ragaszkodni ehhez a felhatalmazás nélküli rögeszméhez? - tette fel a kérdést Ágh Péter.

Önök felhatalmazás nélkül kormányoznak és most ismét egy felhatalmazás nélküli javaslaton gondolkodnak - mondta a kormánypárti képviselőknek a fideszes politikus, leszögezve: ez rossz irány. A mostani javaslat minden korábbinál nagyobb sarcot követel a hallgatóktól. Ágh Péter kifejtette: a népszavazáson elutasított javaslat egy-kétszázezer forintos terhet rótt volna a hallgatókra, ami miatt tízezrekkel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, az új elképzelés azonban már évi egy-két millió forintról szól. A politikus felhívta a figyelmet arra, ha ebből a javaslatból törvény lesz, akkor az évente felvett 65 ezer hallgató közül alig a harmada fog eljutni a diplomáig. A diákok tízezrei hagyják majd félbe a tanulmányaikat, mert egyetlen gyengébb félév finanszírozását nem tudják megengedni maguknak. A javaslat tönkretenné szinte az összes vidéki intézményt is, hiszen vannak olyan iskolák, amelyeknek olyan beiskolázási területe van, hogy az ott élő fiatalok nem tudnák fizetni a tandíjat - sorolta a Fidelitas alelnöke.

Ágh Péter kifejtette: az államot, és az adófizetőket is megkárosítaná az új tandíj, hiszen feleslegesen finanszíroznák egy-két évig fiatalok tízezreinek a tanulmányait, akik egy rosszabb félév után kénytelenek lennének a diploma megszerzése előtt otthagyni az iskolát, hiszen nem képesek fizetni a több milliós tandíjat. Ez a rendszer lenne igazságos? - tette fel a kérdést a politikus.

Ma 100 nappali képzésre felvett diák közül 80 tanul ingyen, húsz fizet. A rektori javaslat értelmében ugyanennyi hallgatóból 84-en fizetnének, és csupán 16-an, a színötösök nem. Ez társadalmi katasztrófához vezetne, hiszen csak az maradna benn a rendszerben, aki vagy zseni, vagy rengeteg pénze van - fejtette ki Ágh Péter.

A szülőket már a mai, elvileg ingyenes felsőoktatás is a végletekig leterhelte. Egy diák havi minimális megélhetési költsége hetvenezer forint - fogalmazott a képviselő. Ágh Péter kétségbeejtőnek nevezte, hogy számos olyan vidéki családról lehet hallani, akik jelzáloghitelt vettek fel a házukra, hogy gyermekük tanulmányait finanszírozni tudják.

Az sem mellékes, hogy ma még egyetlen felmérés sem bizonyította, hogy a fizetős diákok jobban teljesítenek, mint az ingyenes képzésben résztvevők, sőt, Magyarországon ennek inkább az ellenkezője tapasztalható - fejtette ki a politikus.

Ágh Péter felszólította a kormánypártot arra, hogy verje ki végre a fejéből a tandíjat. Az emberek döntöttek. Nincs miről beszélni: az emberek véleménye következetes és világos - szögezte le a politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4332, 'source_type': 'media', 'source_id': 1770, 'target_type': 'article', 'target_id': 80108, 'relation_type': 'describes'}