Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aznar: nem szükséges az új határozat

A spanyol kormányfő szerint nem feltétlenül szükséges elfogadtatni az új ENSZ-határozatot Irak ügyében.


Dátum: 2003-03-16 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:42.136220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


José María Aznar - aki a BT előtt fekvő, reménytelen helyzetű határozati tervezet egyik szerzője - a BBC tévé vasárnap délelőtti politikai magazinműsorának adott nyilatkozatában azt mondta: az új ENSZ-határozat elfogadása politikai szempontból ugyan kívánatos lenne, és kedvezőbb helyzetet teremtene, de jogilag nem elengedhetetlen.

A kormányfő szerint az ENSZ alapokmányának, valamint a 687-estől a legutóbbi, 1441-esig terjedő iraki BT-határozatok tartalmának figyelembe vételével szükség esetén lehetőség van a katonai akció megindítására.

A határozatot mereven elutasító francia álláspontra utalva Aznar azt mondta: az Egyesült Államok és Európa viszonya alapvető fontosságú a világ biztonsága szempontjából. - Minél szorosabb ez a viszony, annál több lehetőséget kínál a béke és a biztonság megőrzésére - mondta a spanyol miniszterelnök a brit kormányfővel és az amerikai elnökkel tervezett vasárnapi azori-szigeteki hármas csúcs előtt.

Aznar közölte, hogy "nem hullatna könnyeket", ha az iraki rezsim a beavatkozás nyomán összeomlana, mert ezzel egy zsarnoki rendszer tűnne el, és számtalan iraki élvezhetné a szabadságot.

Azokat a felvetéseket, hogy az ellenőröknek további időt javasló francia és chilei indítványok elvetésével a szövetségesek háborúba rohannak, a spanyol miniszterelnök azzal vetette el, hogy a nemzetközi közösség eddig is "végtelen türelemről" tett tanúbizonyságot, hiszen 12 évet adott Szaddám Huszein iraki elnöknek. - Sokan ellenezték annak idején a fellépést Hitler és Milosevic ellen is, és érthető, hogy sokan ellenzik a katonai akciót a Huszeinhez hasonló zsarnokok ellen is, de a jelenlegi körülmények között most már nem időről vagy határidőkről van szó - mondta Aznar. Hozzátette: nem lehet biztonságos világot teremteni a nemzetközi jog hosszú éveken át tartó megsértésének eltűrésével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek