Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minél előbb álljon helyre a kerület működőképessége

A Fidesz abban érdekelt, hogy a XI. kerület működőképessége minél előbb helyreálljon.


Dátum: 2008-05-06 22:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:06.501785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újbudai önkormányzat mai frakcióvezetői értekezletén (a kerületi házbizottságon) Molnár Gyula, Újbuda polgármestere visszautasította a kerületi Fidesznek azt a javaslatát, miszerint a képviselő testületmájus 15-i ülésén vegye napirendre és szavazzon a kerületi önkormányzat feloszlatásáról. Szemben a parlament működésével, az önkormányzat esetében ez az egyetlen módja a bizalmi szavazásnak. Ezzel az előterjesztéssel lehet felmérni, hogy Molnár Gyulának megvan-e még a kerület irányításához szükséges többsége - írja közleményében Kupper András.

Akár a jelenlegi polgármesteri vezetés folytatásához, akár az önkormányzat feloszlatásához van elegendő szavazat, a Fidesz frakció kész részt venni a testület munkájában, és meg fogja szavazni azokat az előterjesztéseket, amelyek nem tűrnek halasztást - fogalmaz a a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: a Fidesz abban érdekelt, hogy a kerület működőképessége minél előbb helyreálljon.

Kapcsolódó elemek