Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Geszti százmillióval tartozik az APEH-nak


Dátum: 2008-05-07 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:17.882041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Geszti Péter reklámügynöksége, a délegyházi székhelyű Akció Reklámügynökség Kft. a 16. helyen szerepel a 180 napot meghaladó, 100 millió forint feletti tartozással rendelkező cégek sorában az APEH "feketelistáján" - tudta meg a Helyi Téma.

A tetemes tartozást felhalmozó cég nem Geszti egyszemélyes tulajdona, de a cégtár friss adatai szerint tulajdoni hányada jelentős befolyást tesz lehetővé. És nem csupán tulajdonos, hiszen a cég kreatív része eredetileg rá épült. Geszti Péter 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta. A hivatalos indoklás szerint az Akció-Nxs reklámügynökség társ-kreatívigazgatóját szövegírói, forgatókönyvíró tevékenysége, sokoldalú munkássága elismeréseként tüntették ki.

Kapcsolódó elemek