Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elköltöztetik a kehidakustányi pszichiátriai betegeket

A rossz körülmények között ápolt betegeket átköltöztetik a kehidakustányi pszichiátriai betegek otthonából a Zala Megyei Önkormányzat fenntartásában működő integrált szociális és módszertani otthonba - jelentette be Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.


Dátum: 2008-05-07 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:20.281595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: nincs olyan pályázati lehetőség, amellyel megoldhatnák az ellátottak megfelelő szintű ellátását Kehidakustányban. Az épület rossz állapotban van, a nagy létszámú betegszobában nem tudják megoldani a fokozott megfigyelésre szoruló betegek gondozását. A lakószobák zsúfoltak, kevés a vizesblokk, a fürdőszobák és a mosdók rossz állapotban vannak, valamint az akadálymentesítés nem felel meg a jogszabályi követelményeknek.

Manninger Jenő elmondta: betöltetlen férőhelyek vannak a zalaegerszegi időseket ellátó pózvai otthonban, ahol az átalakítás után a pszichiátriai betegeket egy elkülönített részben megfelelő szinten tudják majd gondozni.

A közgyűlés elnöke szerint a pózvai idősotthonban azért vannak üres férőhelyek, mert romlottak az anyagi feltételek: a fenntartási költségek nőttek, ugyanakkor csökkent az állami normatív támogatás. Átlagosan 50 ezer forinttal kevesebb jut az idős emberek ellátására, mint az elmúlt években és szigorodtak az otthonba jutás feltételei is.

A jövő évben a 400 fős otthonban az időseknek csak 250 férőhelyet tudnak biztosítani, de még ebben az évben a megye több pontján - Sármelléken, Szepetneken és Zalabaksán - összesen 150 férőhelyes idősotthonokat adnak át - mondta végül Manninger Jenő.

Kapcsolódó elemek