Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa még lát esélyt a békére

II. János Pál vasárnapi Úrangyala imádságában figyelmeztette az ENSZ-t, hogy az erő alkalmazása csak a legvégső eszköz lehet az iraki válság megoldására, a pápa szerint van még esély a békés megoldásra.


Dátum: 2003-03-16 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:43.313639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus egyházfő minden eddiginél határozottabban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy kerülje el a válság fegyveres rendezését. Egyrészt figyelmeztette Szaddám Huszein iraki elnököt, hogy teljes mértékben működjék együtt a nemzetközi közösséggel, másrészt a világszervezet tagországait is óva intette az erő alkalmazásától, amely szerinte csak a legvégső eszköz lehet a helyzet megoldására, csakis akkor, ha a diplomácia lehetőségeit már végképp kimerítették. Van még idő a tárgyalásra, van még tere a békének - hangoztatta a szentatya.

A pápa felhívta a figyelmet egy esetleges háború borzalmas következményeire, amelyek a közel-keleti térség egészét sújtanák, de elsősorban az iraki lakosságot. Emlékeztetett, hogy a szélsőséges elemek is kihasználnák mindezt. "Mindannyian tudjuk, hogy a békét nem lehet mindenáron fenntartani, de azzal is tisztában vagyunk, milyen hatalmas felelősséggel rendelkezünk" - mondta II. János Pál.

A pápa, írott beszédét néhány pillanatra megszakítva, a fiatal nemzedékhez intézte rögtönzött szavait, utalva arra, hogy ő átélte a II. világháborút, így azoknak, akik nem tapasztaltak meg hasonlót, a határozottan kijelentette: "Soha többé háborút!".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek