Az EU szerint elfogadhatatlan az orosz húsimport tilalom
Az Európai Bizottság szerdán bírálta Oroszországot amiért hét EU-tagország több cégével szemben húsimport-tilalmat léptetett életbe.
Dátum: 2008-05-08 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:30.353476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Oroszország az importált húsban kimutatott antibiotikum mennyiségére hivatkozott, ami az EU szerint azonban az EU egészségbiztonsági szintjén belüli.
Marc Franco, az EU oroszországi nagykövete rámutatott: a bizottság fenntartja azt a véleményét, hogy az EU-ból származó hús nem jelent veszélyt a fogyasztókra nézve, és hogy az orosz lépés aránytalan.
A Reuters jelentése szerint az elmúlt hetekben Oroszország hét EU ország számos húsipari cégének a termékeit tette behozatali tilalomlistára, amire amerikai, kanadai, brazil és argentin vállalatok is felkerültek.
A Dow Jones múlt heti jelentése szerint hat EU ország cégei kerültek tilalomlistára: sertéshústermelő vállalatok Magyarországról, Franciaországból, Németországból és Dániából, baromfitermelők Belgiumból és feldolgozott hústermék-gyátók Spanyolországból.