Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gál Kinga az emberi jogok helyzetéről

Ma délelőtt fogadta el az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülése az emberi jogok globális helyzetéről szóló 2007-es évi, Marco Cappato által készített jelentést.


Dátum: 2008-05-08 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:47.060967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gál Kinga képviselő, a jelentés bel- és igazságügyi részének néppárti felelőse az elfogadott dokumentumot, szakmailag magas színvonalú, átfogó és kifejezetten jó szellemű anyagként értékelte.

A jelentés többek között kitér a halálbüntetésre, a női és gyerekjogokra illetve iráni, oroszországi és kínai emberjogi kérdésekre, így a most aktuális tibeti helyzet rendezésének szükségességére is.

Felhívja a figyelmet továbbá azokra a területekre, ahol az Unió szerepvállalása, ellenőrzési és megfigyelési mechanizmusa kulcsszerepet játszott az emberi jogok védelmében.

Gál Kinga néppárti képviselő számos módosító indítványt nyújtott be a jelentéshez, ezek nagy részét el is fogadta az első helyen illetékes Külügyi Bizottság. Ennek köszönhetően került be a szövegbe a nemzeti és nyelvi kisebbségek fogalma. Emellett több sikeres módosító indítvány a gyerekjogokkal volt kapcsolatos illetve a gyermekmunka és gyermekkereskedelem elleni küzdelem szükségességét hangsúlyozta.

Kapcsolódó elemek