Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál
A baloldaliságára büszke, MSZOSZ-díjas újságíró "bűne" valójában azonban többek szerint is az volt, hogy az ellenzéki pártok rendezvényeiről is szakmailag korrekt beszámolókat írt.
Dátum: 2008-05-08 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:48.914597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Csepelen sajnos a törvény ellenére erős cenzúra van. Rosszabb, mint a Kádár rendszerben."
35 éves pályafutás után, gyakorlatilag szakmai alkalmatlanságra hivatkozva szüntették meg Udvarhelyi András állását a Csepel újságnál. A baloldaliságára büszke, MSZOSZ-díjas újságíró "bűne" valójában azonban többek szerint is az volt, hogy az ellenzéki pártok rendezvényeiről is szakmailag korrekt beszámolókat írt. Udvarhelyi nem értett egyet a folyamatos cenzúrával, és nem átallott még egy olyan missziót is felvállalni, hogy Wass Albert életművét ismertesse Csepel baloldali értelmiségével. Korrektségével kihúzta a gyufát a kerületi médiát vasmarokkal pórázon tartó MSZP-s pártcenzoroknál. Ez olyan bűn volt, amiért mennie kellett.
A csepeli újságíró botrányos kirúgásáról valamint a Fidesz-KDNP ehhez kapcsolódó sajtóközleményéről itt olvashatnak.