Kékesi Tibor a gazdaságról és a költségvetés helyzetéről - a Fidesz véleménye
Dátum: 2008-05-08 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:50.367881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Bizottság szerdai döntése újabb ékes bizonyítéka a Gyurcsány-kormány alkalmatlanságának, és annak, hogy minden egyes perc, amit a jelenlegi kormány hivatalában tölt, az hatalmas károkozást jelent Magyarország számára. Az Európai Bizottság szerdai ülésén ugyanis jóváhagyását adta ahhoz, hogy Szlovákia 2009. január elsején bevezesse az eurót. Nem volt olyan régen, amikor Magyarország még a régió éllovasa volt, ám mára a kontinens sereghajtója lett a Gyurcsány-kormány tevékenységének következményeként. A kormányzati alkalmatlanság, a kormányzati hazudozás most már nem csak a gazdasági mutatószámokban látható, hanem a mindennapi életben is érezhető.
Domokos László
országgyűlési képviselő