Pokorni Zoltán: Őszinte beszéd helyett érzelemittas propagandát kaptunk
Ha a kormány nem nyújt segítséget ahhoz, hogy az EU-népszavazáson nyolcmillió magyar állampolgár bölcsessége hozza meg a döntést, akkor számára a népszavazás csak afféle fügefalevél. - jelentette ki szombati ünnepi beszédében Pokorni Zoltán. A Fidesz frakcióvezető-helyettese a köztársaság eszméjéről, '48 márciusának üzenetéről és az EU-csatlakozással kapcsolatos döntés egyéni felelősségéről beszélt.
Dátum: 2003-03-16 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:44.573526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több tízezer ember gyűlt össze a Várban szombat este. Fáklyákkal, magyar zászlókkal vonultak a Dísz térre idősek és fiatalok. A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör egész napos március 15-i rendezvénye ünnepi megemlékezéssel zárult, amely a magyar Himnusszal vette kezdetét és a székely Himnusszal fejeződött be. Elsőként Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere, majd Szabó István református püspök emlékezett meg 1848 március tizenötödikéről. A záróbeszédet Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese mondta.
- 1848 március tizenötödike a honfoglalás és a kereszténység felvétele óta a legnagyobb esemény az ország és a nemzet életében. 1867 óta nem volt kormány vagy politikai mozgalom, amelyik ne vallotta volna magát '48 márciusa örökösének, sőt, hű követőjének - emlékezett beszédében Pokorni Zoltán. Mint mondta, a forradalom századik évfordulóját követően afféle előszocialista, élkommunista megmozdulásként mutatták be '48-at: szobrot emeltek Kossuthnak, és eltörölték az ünnepet. - '56-ban Kádár megígérte, hogy visszaadja az ünnepet - ám csak fekete betűs nemzeti ünnepnap maradt. Minden évben kínos és üres ceremónia volt a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél, a Petőfi szobornál elhelyezett, rendszerellenes virágszálért viszont egy évet szabott ki a népi demokrácia - mondta Pokorni Zoltán. - Tizenöt éve volt az első olyan március tizenötödike, amikor reggel ugyan még letartóztatták azokat, akiket szoktak, a rendőrök felsorakoztak, a szürke kabátos besúgók elvegyültek, de már nem verték szét az ünneplő, tüntető fiatalokat. Ezek a mozgalmak vittek aztán a rendszerváltozás vértelen forradalmához. Aztán az egykori oszlatók, belügyérek, miniszterelnök-helyettesek arra kértek minket, hogy bár ők verték szét a többpártrendszert követelő gyűléseket, ezt felejtsük el, és higgyük el nekik, hogy ugyanazt akarják, amit mi. A rendszerváltozás évtizede után értesültünk arról, hogy ők már jóval korábban is küzdöttek mindezért, sokkal régebben és titokban. És így ma joggal mondhatják magukat a köztársasági eszme hívének, sőt, hirdetőjének. Úgy vélem, érdemes a köztársaság eszméjének mai, újsütetű híveinek figyelmébe ajánlani az első magyar republikánus, Petőfi Sándor szavait, akinek a köztársaság eszméje nem kormányzati marektingötlet volt, hanem erkölcsi alapvetés: Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam, de bizonnyal azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valék. Ami egy szóval annyi: republikánus. Mert a republikánusnak nem az a fő jelszava, hogy le a királlyal, hanem a tiszta erkölcs - idézte a költőt a fideszes politikus. Mint mondta: érdemes e sorokat a köztársaság mai híveinek figyelmébe ajánlani, hiszen e szavak azt mutatják, csak akkor hiteles egy eszme, ha a tettek, szavak, gondolatok egy irányba mutatnak.
- Mert aki egy tiltakozó fiatalembert a közrend megzavarása címén bíróság elé citál, az a köztársaság eszméjét tagadja meg. Aki tiltott jelképek használatának képtelen vádjával börtönbüntetéssel fenyeget meg egy embert - bár az kétségtelenül túl drasztikusan és tömören bírálta a kormánypolitikát -, az a köztársaság eszméjét tagadja meg. E tekintetben mindegy, hogy egy huszonéves egyetemistáról, vagy a szakállas Táncsicsról van szó - szögezte le Pokorni, hangsúlyozva: csak üres szó marad a köztársaság eszméje ott, ahol a gyülekezési szabadság csak akkor érvényesülhet, ha a miniszterelnök "odalszól". - Nem érvényesül a köztársaság eszméje ott, ahol a kormányfő dönti el, ki élhet a szólásszabadsággal és a gyülekezés szabadságával, és ki nem. Az "operettnáciknak" biztosított a demokrácia főutcája, ám a háború ellen tiltakozóknak nem - talán csak a mellékutca vagy a szervízút a garázs mellett. Mi itt Magyarországon 1848 óta nemcsak tudjuk, de hisszük is, hogy a jog nem az, amit adnak, hanem az, amit nem vehetnek el. 1848 tanulsága, hogy a szabadság nem osztható meg, nem darabolható fel, nem tördelhető szét. A köztársaság eszméjét nemcsak dzsidások vagy lánctalpak hordhatják szét. A köztársaság eszméje abban a pillanatban porladni kezd, amikor a kormány egy ellenzékiek által létrehozott alapítvány ellen hatalmi kapcsolatait megmozgatva eljárást provokál, ahol körlevélben tiltják meg a vállalatoknak, hogy a kormánnyal kritikus lapokban hirdessenek - szögezte le Pokorni.
- Csábító az alkalom, hogy a sajtószabadságról elmélkedve a rendszerváltó pártok egymáson verjék el a port, miközben az egykori cenzorok a tenyerüket dörzsölik - tette hozzá. - Ne tegyük meg nekik ezt a szívességet. A társunk, szövetségesünk csapdába került. Bármi is történt, bármi is történik, a szabad Magyarországért együtt, egymással összefogva kell dolgoznunk évekig, és ha kell, évtizedekig. És együtt is fogunk, mert ez a hivatásunk - hangsúlyozta.
- Sok egymásba kapaszkodó, egymást erősítő személyes akarat együtt, egymást erősítve teremt új lehetőséget, és alapozza meg a reményt, hogy jobbra fordul a sorsunk. A vezetőkre az vár, hogy összefogják, közös mederbe tereljék a sok szertebúvó akaratot. De az erejét, az irányát sokszáz, sokezer, sokmillió személyes döntés adja meg - fogalmazott Pokorni Zoltán, aki az EU-csatlakozásról szólva kiemelte: a szép és fontos elvek mellett őszintén szembe kell nézni azzal, kinek mi az érdeke. Ki jár jól, és ki szorul a közösség segítségére, és számíthat-e rá. - Csak így lehet jó és felelős döntést hozni. Valljuk be, az elmúlt hónapokban kevés segítséget kaptunk ehhez a kormánytól. Őszinte beszéd, tények helyett inkább érzelemittas propagandát. Erkölcsi ítéletet a bizonytalankodók, kétkedők felett. Pedig az ismeretlentől való félelem érthető emberi vonás. Csak a világos, tisztázó beszéd, a gondokkal, teendőkkel is számot vető tisztességes beszéd oszlathatja el a kételyeket. Az nem, ha már-már indulatosan ordítják: ne féljünk. A kormány nem nyújt segítséget ahhoz, hogy valamennyien a lehető legjobb megfontolás után hozhassuk meg a saját döntésünket. Ha nem a tájékoztatást tartja a legfontosabb teendőjének, akkor miért vett részt abban a közös döntésben, amikor úgy határoztunk, hogy ezt a kérdést népszavazással kell eldöntleni. Ha a kormány nem nyújt segítséget ahhoz, hogy nyolcmillió magyar állampolgár, választópolgár bölcsessége hozza meg a döntést, akkor számára a népszavazás csak afféle fügefalevél. A felelősség eltolásának, áthárításának álságos gesztusa.
- Eddig csak a kormánnyal néztünk szembe őszintén, de nem a kérdéssel, amelyben döntenünk kell. 1848 márciusa arra is figyelmeztet, hogy a szabadság nagyobb felelősséget is jelent. Nincs kire mutogatni, nincs kire áthárítani a döntésünket. Szabadon, felelősséggel gondolkodni nem jelent mást, mint félelmektől és gyűlöletektől mentesnek lenni. Egybevetni a múltat és a jövendőt, egybevetni a lehetőségeket és a kockázatokat is. Nem vagyunk könnyű helyzetben, és nem sok segítséget kaptunk a döntéshez, mégis magunknak kell döntenünk. Nem az a kérdés, hogy mit mondanak a miniszterek, politikusok, pártelnökök. Az a kérdés, hogy mit mondok én magamnak a lelkem mélyén. Ez a kérdés nem a tévében, a színpadon dől el. Ez nem egy műsor, amit nézünk, hanem a saját életünk, aminek nem nézői, hanem főszereplői vagyunk. Ehhez a döntéshez kell erőt, segítséget és példát kérnünk '48 márciusának szabad embereitől - fogalmazott Pokorni Zoltán.
Ádám Kata tudósítása, www.mno.hu