Kész átverés-show Hagyó koncepciója?
Kész átverés-show-nak tekinthetőek a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által egy éve felvetett javaslatok, amelyekkel a távfűtéses lakások problémáját kívánják kezelni. Minderről György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese beszélt újságírók előtt.
Dátum: 2008-05-08 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:51.908647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
György István tájékoztatóján leszögezte: azt szorgalmazzák, hogy az eredeti formájában általuk is támogatott fővárosi cselekvési terv ne legyen kész átverés, illetve hogy a cselekvési tervre vonatkozó fővárosi közgyűlési jóváhagyó akaratot ne változtassák "cserbenhagyó programmá".
A frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy a távfűtéses lakások problémájának kezelésére benyújtott javaslatot, cselekvési programot összességében azért támogatták a közgyűlésben, mert a 600 ezer budapesti embert súlyosan érintő kérdésben elengedhetetlen a hatékony és gyors fellépés. Mivel azonban azt tapasztalták, hogy a program elemei botladoznak, a legfontosabb elemekkel pedig semmi nem történik, az egyes részelemek beterjesztését már nem támogatták.
A Fidesz budapesti alelnökeként is tevékenykedő politikus elismerőleg szólt a Főtáv Zrt. ez ügyben tett erőfeszítéseiről, úgy vélte azonban, a főváros által elfogadott cselekvési terv alapján akár 10 évre is szükség lehet ahhoz, hogy a fogyasztók számára kedvező változások történjenek. Felhívta a figyelmet arra: amióta "Hagyó Miklósék megígérték, hogy a távhődíjak csökkenni fognak", a díjak folyamatosan növekednek. Ezért sem támogatták a cselekvési program részelemeit, mert azok csak összességükben lehetnek eredményesek - tette hozzá.
György István hangsúlyozta, hogy az országosan 1,6 millió embert érintő ügyben, a már-már társadalmi méreteket öltő szociális válsághelyzetben elengedhetetlen a mindenkori kormány felelős közbeavatkozása.
A Fidesz szerint első lépésben, "tűzoltás jelleggel" a távhőtarifa áfáját át kellene sorolni az 5 százalékos kategóriába. Ez 33 milliárd forintos kiesést jelentene a 8 ezer milliárd forintos országos költségvetésben, ez a helyzet azonban kezelhető - jegyezte meg. Felidézte Litvánia 2006-os példáját, amikor az EU hozzájárult a 18 százalékos áfa 5 százalékosra csökkentéséhez.
A politikus komolytalannak tartja Hagyó Miklósnak azt a hét eleji felvetését, hogy 10 százalékos áfát vezessenek be harmadikféle áfakulcsként a távhőre. Az EU nem támogat háromfajta áfát egy országon belül - mutatott rá.
A Fidesz szorgalmazza a gáz árszerkezetének megváltoztatását is, hogy az EU sok országához hasonlóan olcsóbban juthassanak a gázhoz a nagyfogyasztók, így a távfűtő művek is, mint a kisfogyasztók.
A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, hogy a távhő árával összefüggő kérdésekben a mindenkori kormányé a meghatározó szerep, s megjegyezte: ha majd a megoldás kulcsa a Fidesznél lesz, "kérjék rajtunk számon".