Molnárnak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen
Kupper András azt mondta, hogy Molnár Gyula XI. kerületi polgármesternek, aki "be akarja záratni az iskolát", bizalmi szavazást kellene maga ellen kezdeményezni.
Dátum: 2008-05-08 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=113999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:39:52.202508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eleshet a budapesti József Attila Gimnázium a Fővárosi Önkormányzat által felajánlott, évente diákonként fizetendő 80 ezer forintos támogatástól, mert a XI. kerületi képviselő-testület az ellenzék miatt szavazásképtelen - állította az újbudai önkormányzat csütörtökön.
Kupper András, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy Molnár Gyula XI. kerületi polgármesternek, aki "be akarja záratni az iskolát", bizalmi szavazást kellene maga ellen kezdeményezni a kerületi képviselő-testületben a legközelebbi, május 15-i ülésen. Ha kiderül, hogy megvan a többsége, a helyi ellenzék "minden napirendi pontról hajlandó szavazni" a plénumon, ellenkező esetben viszont át kellene adnia a vezetést az ellenzéknek - mondta a Fidesz politikusa.
A XI. kerületben kialakult helyzet előzménye, hogy április 12-én az SZDSZ-ből egy képviselő átült a függetlenek közé, és azóta nem vesz részt a testületi munkában.
Kupper András az MTI érdeklődésére elmondta: ez a helyzet nem állt volna elő, ha Molnár Gyula nem akarta volna bezáratni az iskolát, hiszen a főváros csak az iskola fenntartásának feladatát venné át, az iskola működtetését nem vállalná el, így az idejáró diákoknak más budapesti oktatási intézményekbe kellene járniuk.
Az újbudai ellenzék módosító javaslatának hatására a kerületnek együttműködést kell keresnie a fővárossal az intézmény hosszú távú üzemeltetésére. Kupper András szerint "szemen szedett hazugság" az, hogy a helyi Fidesz okozta a konfliktust. A helyi MSZP "kétségbeesetten próbálkozik, hogy a szülőket és a lakosságot a Fidesz ellen hangolja" - hangoztatta.
A fideszes politikus kijelentette: a XI. kerületi önkormányzat költségvetésének el kell bírnia a József Attila Gimnáziumot. Hozzátette, hogy a márciusban elfogadott költségvetési tételek között is szerepel az intézmény.