Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az összefogás győzelme

Több éves munkánk aratott győzelmet, munkánk beérett - mondta el Horváth Zsolt utalva arra, hogy az emberek, a szakma képviselői és a Fidesz politikusai a kormányzati önkény és alkalmatlanság fölött három győzelmet arattak.


Dátum: 2008-05-09 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:06.871359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az összefogás győzelme (Horváth Zsolt)

Horváth kiemelte, hogy az egészségügyi miniszter minapi ígérete szerint hatályon kívül fogják helyezni az egészségügy privatizációjáról szóló törvényjavaslatot. A kormányzat kétszer ment szembe a józan ésszel, a társadalom akaratával és az egészségbiztosításról szóló szakkönyvek által elmondottakkal. Végre úgy tűnik, az emberek összefogása által okozott kényszer arra vitte a kormányt, hogy visszavonja az emberek biztonságát súlyosan fenyegető törvényjavaslatot. Ez a harmadik siker, amelyet a magyar emberek, a szakma és a Fidesz elkönyvelhet magának - szögezte le a politikus.

Horváth Zsolt végül örömét és köszönetét fejezte ki, hogy közösen véget tudtak vetni a kormányzati ámokfutásnak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1100, 'source_type': 'media', 'source_id': 1775, 'target_type': 'article', 'target_id': 80207, 'relation_type': 'describes'}