Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indokolt az új katalizátor-szabályozás

Indokolt lenne a katalizátorok beszerelésére vonatkozó szabályozás átgondolása, hiszen a most közlekedő kétüteműek zöme néhány éven belül úgyis kikerül a használatból - vetette fel Erdős Norbert, a békési térség fideszes országgyűlési képviselője a szaktárcával folytatott levélváltása során, amelyről pénteki, békési sajtótájékoztatóján számolt be.


Dátum: 2008-05-09 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:08.145061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus egy "gazdaember" személyesen neki előadott problémájára hivatkozva adott magyarázatot arra, miért emel szót a kétütemű gépjárművek tulajdonosai érdekében.

"A kétütemű gépkocsikat mozgáskorlátozottak, idős emberek, kis pénzű családok használják a leginkább napjainkban" - mutatott rá a képviselő, hozzátéve: ezek a járművek a mai környezetvédelmi előírásoknak már nem felelnek meg, s az átalakításukra eddig adott haladék is hamarosan megszűnik, mert minden járműre kiterjesztik azokat a határértékeket, melyeket a tulajdonosok csak katalizátor beszerelésével érhetnek el.

Ez az átalakítás viszont több tízezer forintba kerül, melynek kifizetése sok esetben gondot okoz a családoknak - hangsúlyozta.

Mint felidézte: ezzel a problémával megkereste a környezetvédelmi minisztériumot, ahonnan beszámolója szerint azt a választ kapta, hogy 2012-től már csak katalizátoros járművek közlekedhetnek.

A miniszteri válasz viszont arra is kitért, hogy a kétütemű járművek állománya mára erőteljesen csökkent, darabszámuk nem haladja meg a 80 ezret, és csekély használatuk miatt környezetvédelmi szempontból már nem játszanak érdemi szerepet - mutatott rá Erdős Norbert.

"Ezért volt indokolt eddig is a moratórium meghosszabbítása" - hangoztatta a Fidesz politikusa, aki - mint mondta - éppen azért tartaná indokoltnak a szabályozás átgondolását, mert a most közlekedő kétüteműek zöme néhány éven belül már úgyis kikerül a használatból.

Kapcsolódó elemek