Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Isten veled, szerb Kennedy"

A meggyilkolt szerb miniszterelnök, Zoran Djindjic szombati eltemetésével véget ért a háromnapos gyász, Szerbia szemlátomást kezd felocsúdni a merénylet okozta sokkból. Bizonytalanul tekint a jövőbe, és feszült csöndben reméli, hogy a hatóságoknak ezúttal sikerül felszámolni az egész országot béklyóban tartó, semmitől sem visszariadó alvilági klánt, amely - vélhetően - felelős a miniszterelnök haláláért.


Dátum: 2003-03-16 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:45.172106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A háromnapos gyásznak hivatalosan vége, a tévé- és rádióállomások búskomor komolyzenei koncertjeit és dallamait lassan felváltják a könnyebb műfajhoz tartozó műsorok és melódiák. A hírműsorokban és a lapok hasábjain továbbra is vezető hír a merénylet. A lapok tartózkodnak az oknyomozó írásoktól, noha máskor, korábbi vérfagyasztó gyilkosságok után detektívregényeket megszégyenítő történetek jelentek meg az újságokban.

A szombati temetés a lapoldalak felét foglalja el. Josip Broz Tito jugoszláv elnök 23 éve történt halála óta Belgrád nem látott a szombatihoz mérhető gyászt és temetést - írják a lapok. Legtöbbje címszavas betűkkel idézi Amfilohije montenegrói-tengermelléki püspök szombati halotti beszédének egy részletét, amely szerint a miniszterelnököt "a vak és rövidlátó gyűlölet gyilkolta meg, amivel nemcsak a kormányfő családtagjait, hanem az egész népet szívén sebezték" a bűnözők. A Glas Javnosti fényképsorozatot mutat be a szombati temetésről, az egyik fotón kislányával látható egy középkorú férfi, pólóján Zoran Djindjic fényképe mellett a következő felirat áll: "Hitetlenek! Meggyilkoltátok gyermekem jövőjét".

"Isten veled, szerb Kennedy" - írja Djindjic emlékének szentelt vasárnapi különszámának címoldalán hatalmas betűkkel a Danas. Meglepő mód, a lapban írást közöl Bogoljub Karic, Szerbia leggazdagabb embereként számon tartott üzletember, aki a milosevici időkben tett szert búsás vagyonra. Djindjicék az elmúlt hónapokban alaposan megkeserítették Karic életét, az üzletember mégis azt írja, hogy a meggyilkolt kormányfő "szembesítette Szerbiát az igazsággal". A lap hatalmas betűkkel idézi a meggyilkolt kormányfő tanítómesterének, Jürgen Habermas frankfurti filozófusnak a kijelentését, miszerint "Zoran Djindjic politikai tehetsége abban állt, hogy rendkívül nehéz helyzetekben egyensúlyt tudott tartani a szükséges alkalmazkodás és a demokratikus nyitás felé mutató világos irányvonal között".

A belgrádi Újtemetőben, a szerbség jeles képviselőinek, s most már Zoran Djindjic nyugvóhelyéül is szolgáló Hatalmasságok Fasoránál vasárnap késő délután is hosszú, több százméteres emberlánc állt, a gyászoló türelmesen vártak arra, hogy elhelyezhessék a kegyelet virágait a meggyilkolt politikus sírjánál. Hasonló a helyzet a gyilkosság színhelyénél, a város szívében található belgrádi kormánypalotánál, ahová jönnek és jönnek a gyászolók, hogy gyertyát gyújtsanak az épület tövénél.

A meggyilkolt kormányfő székére pályázó Zoran Zivkovic szerint legfeljebb április végéig tart a rendkívüli állapot, amelyre kizárólagosan a bűnözők elleni hatékony fellépés végett van szükség.

A polgári és katonai titkosszolgálat tisztjeivel felvértezett, a külföldi szakszolgálatok hathatós támogatását élvező rendőrség többlet jogaival élve folytatja a hajszát. Lassan hagyománnyá válik, hogy a belügyminisztérium az esti órákban teszi közzé az aznapi hajsza során produkált eredményeket. Ez idő tájt több mint 200 vélt és valós bűnöző van fogdában, s a számon tartott kéttucatnyi klánvezető közül csak egy, a Patkány alvilági néven ismert bűnöző került rendőrkézre, s három-négy bűnöző hajlandó vallani társai terhére.

Nehéz megítélni, hogy a négynapos megfeszített hajsza után ez jó vagy rossz eredmény, de a milosevici időkben állami gyámsággal kinevelt alvilág szemlátomást egykönnyen nem adja fel magát.

Jelképes talán, hogy lassan második napja - péntek délután óta - rombolják munkagépekkel és robbanóanyaggal az egyik legkeresettebb klánvezető, Dusan Spasojevic "Siptar" zimonyi palotáját, de a több mint kétezer négyzetméteres, hatósági engedély nélkül épült erődítményszerű bombabiztos villa és a ráépített bevásárló központ csak nem adja meg magát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek