Dánia hamarosan népszavazáson dönt az euró bevezetéséről
Egy-két hónapon belül dönt a dán kormány az euró bevezetéséről szóló népszavazásról - mondta Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök pénteken Budapesten az MTI-nek, miután díszdoktorrá avatták a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Dátum: 2008-05-10 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:12.441511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dániának az eurózóna teljes jogú tagjává kell válnia - mondta a kormányfő, hozzátéve, nagyon szeretné, ha minél előbb megrendeznék a referendumot. A közös európai valutát Dánia nem vezette be és nem csatlakozott az uniós védelmi, illetve a bel- és igazságügyi együttműködéshez sem. Jelenleg egyeztetnek a parlamenti pártok arról, hogy mikor tartsák a referendumot, illetve arról, a három kérdést együtt tegyék-e fel népszavazásra - tette hozzá.
Az új dán kormány már megalakulásakor kijelentette, hogy az euró bevezetésének kérdését népszavazásra bocsátja még a mostani ciklusban - mutatott rá Anders Fogh Rasmussen.