Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hazugság és a nyerészkedés ára

Az egészségügyben elpazaroltak két évet, kidobtak egy csomó pénzt az ablakon. Újra kell kezdeni az építkezést - hangzott el Mikola István szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-05-10 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:15.626784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Egészségbiztosítás: A hazugság és a nyerészkedés ára (Mikola István)

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy egyes MSZP-s politikusok - a miniszterrel az élen - a visszavonást sikertörténetnek tudják be. Emlékeztetett: a parlamentben az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők kétszer is felálltak, és név szerint megszavazták a pénztártörvényt, minden figyelemfelhívás, szakmai vészkiálltás, a társadalom oldaláról érezhető ellenvélemény dacára. Önkritikát kellene gyakorolni, talán egy kicsit önmagukkal szembenéző lelkiismereti vizsgálatot kellene tartani az MSZP-s és SZDSZ-es politikusoknak, az öndícséret helyett - jegyezte meg a fideszes képviselő. Mikola István - vezető kormánypárti politikusok korábbi nyilatkozatait idézve - elképesztő pálfordulásnak nevezte az álláspontok megváltozását pénztártörvénnyel kapcsolatban.

Meg kell kezdeni az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer újraépítését. Az egészségbiztosítás privatizációját egyértelműen elutasítja a teljes társadalom - szögezte le Mikola István. Megjegyezte: az ágazatban káosz, zűrvazar van, a betegek tájékozatlanok, félrevezetett, elbizonytalanított orvosok végzik naponta munkájukat.

A kormányzat pénzben kifejezhető kárt is okozott. Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy több százmilliót költöttek el az egészségbiztosítási törvény létrehozásakor, annak kommunikációjára, népszerűsítésére, fórumok, konferenciák megrendezésére. És ami a legnagyobb botrány, sok pénzt költöttek a 22 egészségbiztosítási pénztár felállítására akkor, amikor már teljesen egyértelmű volt, hogy az egészségbiztosítási törvényt nem lehet végrehajtani - tette hozzá. Ezzel el kell számolniuk, a felelősségre vonás nem maradhat el - szögezte le az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke.

Az egészségügyben elpazaroltak két évet, kidobtak egy csomó pénzt az ablakon. Újra kell kezdeni az egészségügyben az építkezést - hangsúlyozta Mikola István. A politikus reményét fejezte ki, hogy ezt a munkát már egy új kormány fogja csinálni, hiszen a jelenlegi hatalom hiteltelenné vált.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2868, 'source_type': 'media', 'source_id': 1778, 'target_type': 'article', 'target_id': 80219, 'relation_type': 'describes'}