Az iráni és a szíriai elnök a háború ellen
Irán és Szíria államfője egyetértett abban, hogy mindketten ellenzik az Irakkal szemben indítandó háborút. Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap érkezett előre be nem jelentett látogatásra Teheránba, ahol megérkezését követően azonnal megkezdődtek tárgyalásai Mohammed Hatami iráni elnökkel.
Dátum: 2003-03-16 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:45.806238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindkét államfő azt hangsúlyozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának keretei között kell békés megoldást találni az iraki válságra. Mind Aszad, mind Hatami elnök "bármilyen katonai beavatkozással" való szembenállását hangsúlyozta, és arra figyelmeztette az amerikai kormányt, hogy vegye tekintetbe a világszerte tapasztalható háborúellenes hangulatot.
Mindkét ország határos Irakkal, és az amerikai katonai akció erőteljes ellenzőjének számít. Washington mind Szíriát, mind pedig Iránt a terrorizmust támogató országok kategóriájába sorolja.
A szíriai elnököt teheráni útjára elkísérte Abdel-Halím Haddám alelnök és Faruk as-Saraa külügyminiszter. Aszad elnök még vasárnap este visszautazik Damaszkuszba, de előtte várhatóan fogadja őt Irán legbefolyásosabb vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah is.
MTI - fidesz.hu