Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújul Kaposvár belvárosa

Az elkövetkező két évben egy 2,4 milliárd forintos fejlesztés eredményeként megújul Kaposvár belvárosa - közölte a városháza sajtóreferense.


Dátum: 2008-05-13 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:41.135015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polgárdi Erika hangsúlyozta: az átfogó, funkcióbővítő rehabilitáció célja, hogy a város imázsát leginkább meghatározó városrész méltó arculatot kapjon, hangulatos közösségi terek alakuljanak ki, s hogy a területen lévő vállalkozások, intézmények rendezett körülmények között folytathassák tevékenységüket.

A sajtóreferens ismertetése szerint az Európai Unió által társfinanszírozott beruházás keretében felújítják az egykori Szivárvány mozi épületét, amely modern színpadtechnikájával rangos előadások helyszínévé, új kulturális központtá válhat, s átalakul a szomszédos Városháza déli homlokzata is, az épület udvara alatt mélygarázs kap helyet. Újabb utcát alakítanak át sétálóutcává, felújítják az ott lévő házak homlokzatait, a déli oldalán pedig vállalkozói tőkéből bevásárlóközpont épül. Egy másik utca díszburkolatot kap, a két oldalán szökőkútrendszerrel. A felújított közterületekre növényeket ültetnek, köztéri szobrokat és padokat helyeznek ki.

Az önkormányzati beruházásokkal párhuzamosan - ugyancsak vállalkozói tőkéből - megújul, bővül a főtér nyugati oldalát határoló Kapos Hotel, amelynek bejáratánál a jelenlegi három csillag helyett négy jelzi majd, hogy nem csak szebb környezet, de magasabb komfortfokozat is várja a vendégeket.

Kapcsolódó elemek