Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újjáalakult Nagyszalontán a Bihari Hajdúvárosok Szövetsége

Másfél évszázad után ünnepélyes keretek közt írták alá Nagyszalontán a Magyar Házban a Bihari Hajdúvárosok Szövetségének újjáalakulásáról szóló szerződést 16 önkormányzat polgármesterei.


Dátum: 2008-05-13 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:44.119916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ötlet, hogy életképes szövetség jöjjön létre a határ két oldalán, Jantyik Zsolt, a megyei önkormányzat kulturális, sport és civil kapcsolatok bizottsága elnökétől, megyei közművelődési vezetőtől eredt. Az ötletet tett követte, s május 8-án a valamikori kis bihari városok szövetségének két kezdeményezője - Nagyszalonta és Derecske - szervezésében Hajdúbagos, Bagamér, Mikepércs, Konyár, Tépe, Mezősas, Komádi, Körösnagyharsány, Sarkad, Bihardiószeg, Berettyóújfalu, Kaba, Sáránd, Vekerd és Paptamási polgármesterei megerősítették a Bihari Hajdúvárosok Szövetségét.

Mint azt Bakó István, Derecske polgármestere elmondta, a levéltári kutatások után csillant fel a remény, hogy újra lehet kötni a korábban példamutatóan működő szövetséget, mellyel visszatérnek a gyökerekhez. "Elődeink együttműködése mindannyiunk okulását szolgálhatja, amely egymás segítésében, információ átadásában, közös pályázatírásban ölthet testet" - fogalmazott Bakó István.

Jelen volt az ünnepi eseményen a legnagyobb hajdúváros, Hajdúböszörmény polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője, Kiss Attila is, aki sikeres együttműködést kívánt a Szövetségben részt vevő önkormányzatoknak.

"A Magyar Nemzet egyetlen nemzet által sem győzhető le, csak önmaga által" - idézte Petőfit a házigazda, Török László, Nagyszalonta polgármestere, aki szerint nem elkezdődnek, hanem tovább fejlődnek a történelem által szétszakított kapcsolatok.

Csűry István Királyhágó Melléki református püspök - Isten áldását kérve a szövetségre - azt kívánta, legyen életképes a megerősített szerződés aláírása után a közös múltban gyökerező közös jövő formálása.

Szólláth Tibor, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat alelnöke felszólalásában kiemelte: csak az egységes Kárpát-medencei magyarságban való gondolkodást tudja elképzelni, nem pedig az Anyaország és Partium szerinti megosztást.

Vitányi István országgyűlési képviselő, a Bocskai Munkabizottság elnöke szerint Románia európai uniós csatlakozása első lépés volt az újjáéledő kapcsolatok kiteljesedéséhez, s az ilyen alkalmak csak erősítik az elszakadt szálak elvarrását.

Jantyik Zsolt azon meggyőződésének adott hangot, hogy Biharország XX. századi legnagyobb szülöttének, néhai Pálfi István európai parlamenti képviselőnek köszönhető mindaz, ami most Nagyszalontán beteljesedett, hiszen ő volt az, aki a politika fölötti összefogást szorgalmazta a határ két oldalán.

A szerződés aláírása után Emődy Dániel, a Pro Patria Alapítvány elnöke által adományozott Simonyi Óbester-emléktáblát leplezték le a Magyar Ház falán.

Kapcsolódó elemek