Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új egységre van szükség Erdélyben

Történelmi dokumentumnak tartjuk a Magyar Polgári Párt Új lehetőség keretprogramját, mert a magyarok közötti versenyfutásban végre megjelent néhány olyan, nemzeti szempontból fundamentális kérdés, amelynek sikere mindannyiunk érdeke - jelentette ki Orbán Viktor Szász Jenővel folytatott tárgyalása után.


Dátum: 2008-05-13 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:44.506870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mindannyian látjuk, hogy a kárpát-medencei magyarság esetében az együttműködés és az összefogás hozza meg a legnagyobb sikert" - jelentette ki Orbán Viktor Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt elnökével folytatott tárgyalása után. A Fidesz elnöke rámutatott: a vajdasági magyarok azért szerepeltek a hétvégén jobban, és a felvidéki magyarok helyzete is azért jobb ma, mint korábban, mert valamifajta egység bontakozott ki az utóbbi időben.

Erdélyben hosszú időn keresztül egyszólamú, egyhangú volt az egység, amely idővel felbomlott, megszűnt. A Magyar Polgári Párt megalakulása - ami egy óriási siker, tekintettel a román törvényi állapotokra, és arra, hogy még Brüsszelben is külön bizottságot kellett alakítani annak érdekében, hogy segítséget kapjon az MPP a megalakulásához - az első fontos lépés az új egység felé vezető úton. "Erdélyben egységet leginkább most már úgy lehet létrehozni, ha megjelennek új politikai alternatívák, akik aztán egymással egységet fognak alkotni. Ennek a folyamatnak vagyunk most az elején" - nyilatkozta Orbán Viktor, sok sikert kívánva a munkájukhoz.

Szász Jenő a Magyar Polgári Pártról elmondta, hogy olyan fontos pontok mentén fogalmazták meg a párt értékrendjét - amelyet fogódzóként használhatnak az erdélyi magyarok - mint Székelyföld területi autonómiája, az erdélyi magyarok személyi autonómiája, a nemzet, a család, és a keresztény gondoskodás. Mint mondta, az MPP a megyéket akarja lebontani, és a Székelyföldet felépíteni. "Ám amikor nemzetről beszélünk, akkor a nemzeti integráció valamennyiünk számára fontos kihívást jelent, és ebben kívánunk munkatársai lenni a Fidesznek és elnök úrnak" - fűzte hozzá az MPP elnöke.

Kérdésre válaszolva elmondta: az RMDSZ-szel való egyeztetés kapcsán az MPP egy több pontos együttműködési javaslaton belül felajánlotta, hogy közösen állítsanak fel választási térképet arról, hogy hol van helye a demokratikus versenynek, és hol a felelős együttműködésnek. Példaként hozta fel azt, hogy Marosvásárhely polgármesteri tisztségére a párt- és etnikai törésvonalak felett álló Bölöni László jelölését javasolták az RMDSZ-nek, de a kérdésben végül nem született megegyezés. Ám úgy véli, hogy a Magyar Polgári Párt bölcsen járt el akkor, amikor az RMDSZ-jelöltjével szemben nem állított fel egy másik magyar jelöltet, mert az alapját jelentheti egy hosszú távú politikai befektetésnek.

Orbán Viktor mindehhez hozzáfűzte: a keddi tárgyaláson üdvözölték azt a politikát, amely úgy támaszt versenyt a magyarok között, hogy közben nem kockáztatja a magyarok befolyása alatt lévő pozíciókat.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Magyarországon létrejött új többséggel ugyanúgy új egyezségekre van szükség, mint Magyarország és a külvilág között. A következő hetekben és hónapokban többször is beszélni fog a nyilvánosság előtt arról, hogy a Fidesz szerint milyen megállapodások révén lehetne bővíteni az új többséget.

Kapcsolódó elemek