Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ elhitte


Dátum: 2008-05-13 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:45.769534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hiába kérdezzük az illetékeseket már egy hete, hogy mennyibe kerül a koalíciós szakítás utáni kormányátalakítás, a költségekről senki sem tudott pontosan beszámolni. Két új államtitkár és két új miniszter havi bruttó 1,2, illetve 1,3 milliós fizetését ugyanakkor biztosan állni kell.

* * *

Az SZDSZ nem ért egyet a kormányátalakítás tartalmával, de miután Gyurcsány Ferenctől egyértelmű ígéretet kaptak arra, hogy az eddiginél nem kerül többe a kormány működése, támogatni fogják az indítványt - mondta az egybegyűlt újságíróknak Horn Gábor, a szabad demokraták ügyvivője a frakcióülés után tartott sajtótájékoztatón.

Kapcsolódó elemek