Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felújították a Jósa András Múzeum épületének belsejét

Befejeződött a nyíregyházi Jósa András Múzeum épületének belső felújítása: a csaknem 400 millió forintért korszerűsített intézményt május 16-án nyitják meg újra a látogatók előtt, akik a Dürer és kora kiállítást tekinthetik meg első rendezvényként - közölte Seszták Oszkár, a létesítmény fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat fideszes elnöke kedden sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-05-13 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:47.908053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A múzeumépület megújítására 277 millió forint címzett támogatást fordítottak, amelyet az önkormányzat 95 millió forint saját fejlesztési forrással egészített ki - mondta a térségi helyhatósági vezető. A pénteki megnyitást követően Albrecht Dürer (1471-1528) német festőművész és kortársai alkotásaiból látható majd kiállítás a múzeumban. A tárlatot a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeummal közösen rendezik: az ott őrzött felbecsülhetetlen értékű, 1500-as évek elején készült festményeket hozzák Nyíregyházára.

Dám László, a múzeum igazgatója hozzátette: a kassai intézménnyel jó kapcsolatot ápolnak, tavaly például a kelet-szlovákiai városban állították ki az újfehértói aranykincseket, amelyeket Közép-Európa legnagyobb 16-17. századi leletének tartanak, s a Jósa András Múzeumban őriznek. A 2002-ben előkerült, 261 darab aranypénzből álló leletet állandó kiállítására egyébként trezortermet alakítanak ki a nyíregyházi létesítményben, s mellé kerülnek a honfoglalás korából a különböző ásatásokon megtalált szabolcsi aranyleletek is.

A múzeum a kiállítás feltételeinek kialakítására az Oktatási és Kulturális Minisztérium Alfa Programján nyert 38 millió forintnyi támogatást. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a nyíregyházi Jósa András Múzeum épületének a külső homlokzati felújítását is tervezik, s a beruházás költségeinek döntő részét szintén pályázati támogatásból szeretnék majd biztosítani a következő években.

Kapcsolódó elemek