Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szociáldemokraták elvesztették Kielt

A német szociáldemokraták továbbra is kénytelenek keserű pirulákat nyelni: vasárnap este óta kereszténydemokrata főpolgármester irányítja Kiel városát, Schleswig-Holstein tartomány székhelyét, amely több mint ötven éven át szociáldemokrata fellegvárnak számított.


Dátum: 2003-03-17 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:46.724576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választások vasárnapi második fordulójában a kereszténydemokrata unió (CDU) politikusa, Angelika Volquartz a szavazatok 59,4 százalékát szerezte meg, szociáldemokrata ellenlábasa, Jürgen Fenske a voksok 40,6 százalékát.

Második fordulóra azért volt szükség, mert két héttel ezelőtt Volquartznak nem sikerült megszereznie az abszolút többséget: két tized százalékkal elmaradt az 50 százaléktól. Volquartz személyében Kielnek először van női főpolgármestere.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek