Kecskékre káposztát?
"Kecské(k)re káposztát?" címmel interpellációt nyújtott be Nógrádi Zoltán Bajnai Gordon Önkormányzati és Területfejlesztési miniszterhez. Az interpellációra Újhelyi István államtitkár választolt.
Dátum: 2008-05-13 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:40:49.142983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nógrádi Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a Transparency International egyik tanulmánya szerint a közpénzek rossz elosztása és a túlbürokratizált rendszer a korrupció előidézője Magyarországon. Két másik szervezet, a Figyelő és a Political Capital közös országjelentését idézve rámutatott: Magyarország az elmúlt tíz esztendejét tekintve politikai mélyponton van, a magas politikai korrupció az országban kiemelt kockázatúnak tekinthető.
Mint mondta, az előbb idézett három szervezet egyikére sem lehet ráfogni, hogy ellenzéki indíttatásból fogalmazták meg véleményüket. Ehhez képest már-már apróságnak számít - tette hozzá -, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a közelmúltban emelt vádat Weiszenberger László korábbi MSZP-s önkormányzati képviselő ellen hivatali befolyással való üzérkedés miatt. "És a napokban robban a következő bomba: az MSZP frakció kiveszi a kormány kezéből az európai uniós források elosztásának felelősségét, s a közeljövőben harminc MSZP-s képviselő felügyeli 'mentorként' a kiemelt uniós projektek megvalósítását" - fejtette ki a képviselő.
"Gondolkozzunk el azon, vajon mi lehet ennek a harminc képviselőnek a feladata? Beszélni kell róla, hiszen hatásköreiket törvény vagy egyéb jogszabály nem rendezi. A politikai befolyásolás viszont teljes egészében ellentétes az európai uniós eljárásrendekkel és a hazai jogszabályokkal is. Hatáskörük tehát vagy semmi, vagy minden" - hangsúlyozta.
Ha hatáskörük nincs, akkor miért nevezték ki őket? Talán csak nem azért, hogy a miniszterelnök maga mögött tudhassa ezen képviselők biztos szavazatát? - fogalmazta meg kérdését Nógrádi, aki azt is hozzátette: mindez azonban súlyos szabálytalansági és jogi problémákat vet fel. Ha pedig minden, akkor beszélnünk kell arról, hogy az egypárti szocialista kormány jogszabályellenes uniós forrásfelhasználása mit jelenthet - mutatott rá.
"A kérdések tehát a következők: ha egy országgyűlési képviselő szocialista, akkor befolyásolhatja például a közbeszerzési törvény alkalmazását? Egy országgyűlési képviselő, ha kormánypárti, akkor nyomást gyakorolhat a közigazgatási szervezetekre? Befolyásolhatja a kivitelezés menetét vagy a műszaki tartalmat? Esetlegesen beleszólhat a számlázásba, az elszámolásba vagy a források felhasználásának ellenőrzésébe?" - sorolta kérdéseit a fideszes honatya. Megjegyezte: olyan kérdések ezek, amelyek egy Európai Uniós jogállamban fel sem merülhetnének. Magyarországon mégis tény, s mindenki úgy tesz, mintha ez teljesen normális lenne.
Végezetül arra kért magyarázatot, hogy milyen indokok és szempontok szerint történt a mentorok kiválasztása? Milyen jogszabály vagy uniós eljárásrend rögzíti a mentorok feladatait és hatásköreit? Összeegyeztethetőnek tartják-e a szocialista mentorok működését az oly nagy sajtóvisszhanggal beharangozott - állítólag Európa legszigorúbb - összeférhetetlenségi törvényével?
Újhelyi István államtitkár válaszában azt hangoztatta: ingyen, pluszjuttatások nélkül, már eldöntött, az uniós és a hazai jogszabályoknak megfelelően döntést már megélt projektek felgyorsításában, koordinációs munkájában vesznek részt képviselőtársai. A mentorrendszerről szólva azt mondta, a felkért képviselők vállalták, hogy a választókerületükben folyó kiemelt fejlesztéseket folyamatosan nyomon követik, és hozzájárulnak a projektek minél gyorsabb előkészítéséhez és megvalósításához. A mentorok csak olyan mértékben segíthetik elő a projektek megvalósulását, amely mértékben erre az országgyűlés összes képviselőjének lehetősége van, így nincs szükség külön jogszabályok meghozatalára - tette hozzá.
Nógrádi Zoltán viszontválaszában leszögezte: a politikai befolyásolás, az politikai befolyásolás, és törvényellenes. "Ha pedig olyan tiszta ez az egész ügy, akkor vajon miért csak szocialista képviselőket kértek fel erre a szerepre, miért nem kérik föl például a szabad demokrata társaikat?" - fogalmazott. A kormány felelőssége az uniós pénzek felhasználása, törvényi felhatalmazás nélkül ebbe egyetlen sem képviselő avatkozhat be szabályosan - szögezte le Nógrádi Zoltán, aki arra is figyelmeztetett, hogy ez a helyzet fel fogja hívni a figyelmet a magyarországi korrupciós viszonyokra. Az államtitkári választ nem fogadta el. Az országgyűlés (181 igen, 174 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett) megszavazta annak elfogadását.