Miért az aprópénz csörög 1,6 millió nyugdíjas zsebében?
A miniszterelnök május elsejei beszédéről beszélt napirend előtti felszólalásában Aszódi Pál.
Dátum: 2008-05-14 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:44:20.866961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök 2008. május 1-én leereszkedett a munkásosztályhoz, utalt a régi május 1-ékre, amikor már ő is a tribünre állhatott, és integethetett a melósoknak - mondta el napirend előtti felszólalásában szerdán Aszódi Pál. Amikor aztán a diktatúrából átereszkedtek a demokráciába, első feladatuk az volt, hogy a munkás szót még a párt nevéből is töröljék. Azóta nem is hallottuk, hogy bárki, akár Gyurcsány Ferenc beszélt volna munkásról. Most felkapták a szót, de ez az ő érdemeit nem növeli - tette hozzá a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
A kormányfő a majálison azok támogatását kérte, akiket már régen eltaszított magától, és nem átallotta azt mondani, hogy mi vagyunk azok, akik leginkább értik, mit jelent kora reggel felkelni öt vagy hat órakor, és elindulni dolgozni, akár hatvan-, hetvenezer forintért - emlékeztetett Gyurcsány Ferenc beszédére a fideszes honatya. "Milyen mentalitással bír ön? Ilyen szavak hogyan hagyhatták el a száját? De ha már igen, amiért nem folytatta a gondolatát, hogy nekem, Gyurcsány Ferencnek évente 900 milliós vagyongyarapodás üti a zsebemet" - fűzte hozzá Aszódi Pál.
Mint mondta, azt is meg kellett volna magyarázni a miniszterelnöknek a majálison, hogy az átkosban végzett, négy évtizedes kemény és tisztességes munka után miért az aprópénz csörög 1 millió 600 ezer nyugdíjas zsebében.
Felidézte: Gyurcsány Ferenc azt is mondta, hogy azokért küzdöttek, kormányoztak, akiknek ma nehezebb az élet, akiknek meg kell küzdeni minden egyes fillérét. Hat éve megy a folyamat, aminek következtében tönkretették az ország gazdasági és társadalmi helyzetét, szociális válságot okoztak - jelentette ki a frakcióvezető-helyettes. Hol a szociális biztonság miniszterelnök úr? - fordult Gyurcsány Ferenchez, majd megjegyezte, nincs sehol, mert óriási mértékű az elszegényedés. A dolgozóknak juttatott nyugdíj összege nem más, mint a nyomornak és a szegénységnek a küszöbe - húzta alá.
"Ne tessenek arról szólni (...), hogy mindig és rendszeresen emeljük a nyugdíjakat, mert a nyugdíjak emelésének mértékét az infláció adott szintje - 2006 óta - mindig jelentősen túllépte" - fogalmazott Aszódi Pál, hozzátéve: ezekkel a gondolatokkal kellene foglalkozni, de még látszata sincs annak, hogy a kormány ezzel az 1 millió 600 ezer nyugdíjassal foglalkozna. Mi lesz a felzárkózással? - tette fel a kérdést.
A politikus arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy tegye félre az ámító nyilatkozatait, mert szavainak reális tartalma úgysincs, a bizalmat már elvesztette, nemcsak a pártján belül, de a társadalom mintegy 80 százalékánál is. "Tehetetlenül vergődik a hatalom csúcsán, de ön már előrelépést jelentő változtatásokra képtelen. Jobb a békesség, miniszterelnök úr, távozzon" - fogalmazott végül Aszódi Pál.