Azori csúcs - még egy nap a diplomáciának
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Spanyolország még egy napot ad a diplomáciának. Hétfőn eljön az igazság pillanata - jelentette George Bush amerikai elnök az Azori-szigeteken rendezett vasárnapi amerikai-brit-spanyol hármas csúcstalálkozót követő sajtóértekezleten.
Dátum: 2003-03-17 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:47.334626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai elnök határozott igennel válaszolt arra, hogy a diplomáciai lehetőségek ablaka bezárul-e, ha a Biztonsági Tanács hétfőn nem hoz második határozatot Irakról. A vezetők bizonytalanságban hagyták az újságírókat arról, hogy ultimátumos határozattervezetüket mindenképpen szavazásra bocsátják-e, bármilyenek legyenek is az erőviszonyok. - Egy utolsó kísérletet teszünk, hogy a nemzetközi közösség nevében egységes és erélyes üzenetet intézzünk Bagdadhoz - mondta Tony Blair brit miniszterelnök a sajtókonferencián. Bush elnök kijelentette, "reméljük, az ENSZ holnap elvégzi a feladatát". Az elnök elmarasztalóan szólt Franciaországnak az Irak körüli diplomáciai játszmában betöltött szerepéről. Megjegyezte, hogy Franciaország már kiterítette kártyáit, bejelentve, hogy mindent megvétóznak, ami felelősségre vonná Szaddám Huszein (iraki elnököt).
Bush elnök úgy fogalmazott, hogy Szaddám Huszein még mindig elkerülheti a háborút, ha távozik az országból. "Irak felszabadítása az iraki nép melletti elkötelezettségünk kezdetét jelenti, és nem a végét" - szögezte le George Bush.
Kifejezte reményét, hogy a Szaddám Huszein utáni Irakban az ENSZ is szerepet játszik az ország átalakításában.
Amerikai sajtóvélemények szerint Bush elnök már akár hétfőn este ultimátumot intézhet Irakhoz, ha nem lesz biztonsági tanácsi határozat.
Jacques Chirac francia elnök legutóbbi nyilatkozata arról, hogy kész 30-60 napra korlátozni a fegyverzetellenőrzést, az azori-szigeteki csúcs résztvevőit szemlátomást meglehetősen hidegen hagyta. Tony Blair brit kormányfő hangsúlyozta, hogy az erő alkalmazásának lehetőségét nyitva hagyó, hiteles ultimátum nélkül minden vita csak további halogatást jelent. Hangoztatta, hogy háború esetén tiszteletben tartják Irak területi egységét, természeti kincseit pedig népének javára fordítják.
A CNN hírtelevízió szerint az amerikaiak többsége akkor is támogatná a háborút, ha Biztonsági Tanács nem fogadná el az amerikai-brit-spanyol határozattervezetet. Az ismertetett felmérés szerint ugyanakkor a háborút a lakosság fele elutasítaná, ha nem kérnék a BT hozzájárulását a katonai fellépéshez.
MTI - fidesz.hu