Defektes biciklitender
Dátum: 2008-05-15 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:44:34.829189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Posta volt vezérigazgatója - állítása szerint - nem is tudott a gyanú szerint előre lejátszott milliárdos biciklitenderről. Szabó Pál azután beszélt erről, hogy immár infrastrukturális miniszterként beszámolt terveiről az Országgyűlés gazdasági bizottságának.
Az állami vállalat volt első embere azt mondta, ő is újságíróktól értesült múlt pénteken arról, hogy a közbeszerzési eljárást bonyolító postai alkalmazott már fél évvel a pályázat kiírása előtt egyeztetett a későbbi nyertessel és a biciklik szlovén gyártójával a műszaki feltételekről.