Mozgalom a szakrendelőért
Néhány hét alatt eddig több mint négyezren csatlakoztak az Újpesti Szakrendelők megmentésére indított Együtt Újpestért Összefogáshoz, amelyet a Fidesz Újpesti szervezete indított útjára.
Dátum: 2008-05-15 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:44:39.294982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden Újpesten élőnek elemi érdeke, hogy mind a gyermek, mind a felnőtt szakrendelés továbbra is Újpesten, önkormányzati fenntartásban maradjon. A Fidesz határozottan elutasítja a privatizáció minden formáját, legyen az direkt, vagy bújtatott, és mindent megtesz az ilyen szándékok megakadályozására.
A szociális népszavazáson mutatott összefogásra van szükség most is, hogy az újpestek lakóhelyükön kaphassanak színvonalas egészségügyi ellátást. A Fidesz javaslata szerint erre megoldást jelenthet, hogy az újpesti önkormányzat veszi át a rendelők működtetését, mint ahogyan ezt huszonhárom fővárosi kerületből, már tizenhét megtette, beleértve szomszédainkat: Óbudát, Angyalföldet és Rákospalotát is. Ez a megoldás garanciát jelenthet arra, hogy a főváros a jövőben sem tud Újpest ellenes intézkedéseket hozni.
A mozgalom nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, mert a szervezők hisznek az összefogás erejében. Az összefogáshoz csatlakozni lehet a www.ujpestifidesz.hu weboldalon is.