Középiskola átszervezése ellen tüntettek Pécsett
Több százan, diákok, szülők és pedagógusok tüntettek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tervezett átszervezése ellen Pécsett csütörtökön.
Dátum: 2008-05-15 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:44:50.998583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstráció résztvevői az intézmény emblémájával ellátott pólóban, az iskolától indulva sétát tettek a baranyai megyeszékhely belvárosában, majd a városháza elé vonultak, hogy így jelezzék: nem értenek egyet az önkormányzat elképzeléseivel.
Pécs vezetése azt tervezi, hogy "profiltisztítást" hajt végre a középfokú intézményekben, szétválasztva a gimnáziumi oktatást a szakképzéstől. Ez az autóvillamossági és távközlési ismereteket is oktató Széchenyi gimnázium esetében azt jelentené, hogy a 2009/2010-es tanévtől megszűnne a szakközépiskolai beiskolázás.
Az önkormányzatnak nem áll szándékában a tanulók "áttelepítése", azaz akik ide járnak, befejezhetik tanulmányaikat, a megüresedő helyeket másik intézmény sporttagozatos osztályaival, vagy felnőttképzés résztvevőivel töltenék fel.
A szülők és a tanárok ezzel azonban nem értenek egyet, szerintük veszélyben vannak a nagy múltú iskola hagyományai, s félnek attól, hogy csökken az oktatás színvonala.
A városvezetés ugyanakkor azzal érvel: tudomásul kell venni a kor kihívásait, és azt, hogy az integrált feladatellátás hatékonyabb és eredményesebb, mint a jelenlegi szétaprózott rendszer.