Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetés a pécsi gimnázium átszervezése ellen

Több százan, diákok, szülők és pedagógusok tüntettek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tervezett átszervezése ellen Pécsett csütörtökön.


Dátum: 2008-05-16 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:44:54.525118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstráció résztvevői az intézmény emblémájával ellátott pólóban, az iskolától indulva, sétát tettek a baranyai megyeszékhely belvárosában, majd a városháza elé vonultak, hogy így jelezzék: nem értenek egyet az önkormányzat elképzeléseivel. Pécs vezetése azt tervezi, hogy "profiltisztítást" hajt végre a középfokú intézményekben, szétválasztva a gimnáziumi oktatást a szakképzéstől. Ez az autóvillamossági és távközlési ismereteket is oktató Széchenyi gimnázium esetében azt jelentené, hogy a 2009/2010-es tanévtől megszűnne a szakközépiskolai beiskolázás.

Az önkormányzatnak nem áll szándékában a tanulók "áttelepítése", azaz, akik ide járnak, befejezhetik tanulmányaikat, a megüresedő helyeket másik intézmény sporttagozatos osztályaival vagy felnőttképzés résztvevőivel töltenék fel.

A szülők és a tanárok ezzel azonban nem értenek egyet, szerintük veszélyben vannak a nagy múltú iskola hagyományai, s félnek attól, hogy csökken az oktatás színvonala. A városvezetés ugyanakkor azzal érvel: tudomásul kell venni a kor kihívásait és azt, hogy az integrált feladatellátás hatékonyabb és eredményesebb, mint a jelenlegi szétaprózott rendszer.

Kapcsolódó elemek