Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bíróságon szerzett vissza földterületet Balassagyarmat

Három éve húzódó pert nyert meg Balassagyarmat önkormányzata, így újra a tulajdonába került egy korábban lakópark céljára eladott, de a vevő által ki nem fizetett héthektáros földterület - közölte pénteken a Nógrád megyei város alpolgármestere.


Dátum: 2008-05-16 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:02.526237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csach Gábor (Fidesz) elmondta: 2003 decemberében még az előző önkormányzat kötött adásvételi szerződést az akkori Csúcs, majd Montavia Kft.-vel a héthektáros, Springa-dombként ismert ingatlanra. A beruházó lakóparkot akart építeni a területen.

Hozzátette: az akkori - 2006 őszétől a várost vezető - fideszes ellenzék nem hagyta jóvá a szerződést, mert kifogásolta az 50 milliós vételárat, illetve azt is, hogy a kft.-nek csak 2005. március 15-ig kellett azt kifizetnie, noha a terület a szerződéskötés után rögtön birtokába került.

Az alpolgármester elmondta: mivel a vevő a hosszú határidőig is csak 9 millió forintot fizetett ki, 2005 júniusában a testület felbontotta a szerződést. A balassagyarmati székhelyű Montavia Kft. ekkor jelezte, hogy a területen nagy mennyiségű hulladék van, amiről korábban nem tudott, ennek elszállítási költségére hivatkozva nem akarta kifizetni a teljes vételárat, viszont a vételtől sem akart elállni. Az önkormányzat ekkor fordult bírósághoz.

Csach Gábor közölte: Balassagyarmat önkormányzata első fokon kétszer nyerte meg a pert, a kft. mindkétszer fellebbezett, végül a Fővárosi Ítélőtábla hozta meg a jogerős döntést, amely helyt adott az önkormányzat keresetének.

Az alpolgármester hozzátette: mivel építési telkek kialakítására jelentős igény van a városban, ősszel újra eladásra hirdetik meg az ingatlant.

Kapcsolódó elemek