Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy pár cipőt is kapnak a bonyhádiak

Megkezdődött a leépítés a Salamander tulajdonában lévő bonyhádi Sabona Kft.-nél, ahol hétfőn a cipőipari cég 560 dolgozója kapja meg a felmondását - közölte Szőke István, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgató-helyettese. Az elbocsátott dolgozók megyén belüli elhelyezése csaknem lehetetlen.


Dátum: 2003-03-17 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:49.431412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szőke István elmondta: az alkalmazottak elbocsátása a jogszabályok betartásával történik. A dolgozók hétfőtől felmondási idejüket töltik, a végkielégítés mellett egyéb juttatásokat, étkezési hozzájárulást, és egyebek között egy pár cipőt is kapnak.

A Salamander konszern vezetői a cipőágazatban tavaly keletkezett veszteségeik miatt január közepén határozták el, hogy két németországi gyár mellett a bonyhádi Sabona Kft.-nél is leállítják a termelést.

Az elbocsátások miatt akár duplájára is nőhet a térségben a munkanélküliség. A bonyhádi Munkaügyi Központnál az [origo]-nak korábban elmondták: kizártnak tartják, hogy a megyén belül meg tudnák oldani a dolgozók elhelyezését, így ez jóval nagyobb gondot jelent majd, mint a székesfehérvári IBM-gyár esetében - adta hírül az origo.hu.

MNO

Kapcsolódó elemek