A rákospalota környékén lakók egészsége a tét
Elfogadhatatlan, hogy a főváros vezetése tovább húzza a környék lakóinak egészségét veszélyeztető rákospalotai szemétégető ügyét annak ellenére, hogy a létesítményt a bíróság, valamint a Természetvédelmi és Környezetvédelmi Főfelügyelőség határozatainak megfelelően március 31-én be kell zárni - jelentette ki Illés Zoltán, a Környezetvédelmi Bizottság fideszes alelnöke hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-03-17 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:49.797402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rákospalotai szemétégető ügyében a múlt hétfőn nyert pert első fokon az újpesti önkormányzat, az ítélet szerint súlyos egészségkárosító hatása miatt március végén be kell zárni a hulladékfeldolgozót.
Az elsőfokú bírósági döntés szerint a fellebbezéstől, a másodfokú eljárástól függetlenül a határozat előzetesen végrehajtandó. Hasonlóan foglalt állást másodfokon a Természetvédelmi és Környezetvédelmi Főfelügyelőség, amikor az újpestiek fellebbezését mérlegelve megváltoztatta az elsőfokú környezetvédelmi hatóság határozatát és 2003. december 31. helyett szintén március végét jelölte meg a légszennyezés megszüntetése határidejéül.
A légszennyezés a füstgáztisztító hiányában a rákospalotai szemétégető leállításával szüntethető meg.
Illés Zoltán rámutatott: a főváros vezetése további kifogásokat keres, arra törekszik, hogy valamilyen módon meghosszabbíttassa a létesítmény üzemeltetési idejét.
A fideszes politikus rámutatott: ezt nem lehet elfogadni az állampolgárok egészségének veszélyeztetése miatt és azért sem, mert ma már nem rekonstrukcióra és füstgáztisztítóra, hanem egy teljesen új létesítményre van szükség.
Mint mondta, a rekonstrukciókra és a füstgáztisztítóra fordítandó 17-18 milliárd forint helyett egy új, a jelenlegi követelményeknek megfelelő létesítményre lenne szükség, amely kalkulációi szerint 20 milliárd forintba kerülne.
A politikus hangsúlyozta: az új létesítmény 1,5-2 éves építési idejére Pusztazámoron vagy még közelebb és olcsóbban is elhelyezhető lenne az égető helyett a kommunális szemét.
Mint mondta: olyan új létesítményre van szükség, amely figyelembe veszi, hogy Budapesten is egyre nagyobb arányban kell majd szelektíven összegyűjteni a szemetet. Így mennyiségileg is csökkenne a kommunális szemét és az egyes komponensek alapján is kedvezőbb összetétel kerülne majd az égetőműbe. A füstgáz tisztításánál pedig kevesebb veszélyes anyagot kellene kiszűrni, semlegesíteni.
Kató Balázs, az újpesti önkormányzat szakembere elmondta: bár nagyobb részt nem a IV. kerületre jut a légszennyezés, a füstgáztisztítóra vonatkozó évtizedes időhúzás, ígérgetés miatt fordultak bírósághoz.
Azt ugyanakkor furcsának tartotta, hogy a XV. kerület, amelyre a szennyezés nagyobb része jut, nem csatlakozott a perhez.
MTI - fidesz.hu