Nem avatkoznak be az árspekulációk ellen
A növekvő élelmiszerárak és az agrártermékekkel folytatott kiterjedt spekuláció ellenére sem lát okot a beavatkozásra az EU mezőgazdasági biztosa.
Dátum: 2008-05-18 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:19.853292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mariann Fisher Boel - aki a Wirtschaftswoche című német gazdasági lapnak nyilatkozott - mint mondta, hisz a piacok szabályozó szerepében és ellenzi, hogy minden részletében szabályozni kellene ezt a területet.
Ugyanakkor elismerte, hogy a spekuláció is árfelhajtó tényező, mondván: ezzel kapcsolatban nincsenek kétségei, még akkor sem, ha a hatás pontos mértékét nem ismerik.
A pénzügyi piacokon az agrárágazattal kapcsolatos befektetési termékek száma az utóbbi időben erőteljesen megnőtt.
A biztos ezzel kapcsolatban arra számít, hogy - a piac szabályozó mechanizmusa folytán - a magasabb árak több termelésre ösztönzik majd a gazdálkodókat. Az idén - várakozásai szerint - az árak magas szinten stabilizálódnak, de eddigi csúcsértékeik alatt.
Egyúttal megerősítette, hogy az agrártámogatásokat tovább csökkentik, a gazdálkodói jövedelmek 30 százaléka alá.