Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliókat költöttek a gőtékre, pedig ott sem voltak

A környezetvédelmi szabályozás felülvizsgálatát kéri egy brit politikus, miután városának egymillió fontjába (közel 310 millió forint) került egy gőtekolónia megóvása - pedig gőték nem is voltak a közelben.


Dátum: 2008-05-18 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:26.181740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy 15 millió fontos útépítési beruházást kellett felfüggeszteni még tavaly nyáron Leicestershire megyében, mert a munkálatok közben az egyik, a közelben található tavacskában tarajos gőték nyomaira bukkantak.

Mivel a ritka kétéltűeket az európai uniós jogszabályok és a brit törvények is védik, élőhelyüket fel kellett tárni, ami egymillió fontjába került a megyének.

Csütörtökön azonban kiderült, hogy a hatalmas összeget tulajdonképpen kihajították az ablakon, mivel a vizsgálatok nem találták nyomát a gőtekolóniának: a szakértők szerint, ha éltek is ott ilyen állatok, tíznél biztosan nem lehettek többen.

A kutatás idejére a tavacskák egy kilométeres körzetét lezárták, később pedig újabb összegeket kellett elkölteni "gőtebiztos" kerítések és csapdák építésére.

A megyei tanács elnöke, David Parsons szerint éppen itt lenne az ideje a környezetvédelmi jogszabályok felülvizsgálatának, a politikus ezzel kapcsolatban javaslatot nyújtott be az illetékes miniszterhez.

"Meg kell védenünk a környezetet, de a törvényen is változtatni kell. Sok pénzt költöttünk, az emberek nem veszik majd ezt jó néven" - magyarázta David Parsons.

Kapcsolódó elemek