Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csúcstalálkozó a Fidesz elnökével

A Világgazdaság értesülése szerint találkozóra készülnek Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével azok a gazdasági szereplők, akik szinte pontosan két évvel ezelőtt nagy port felvert kiáltványban fogalmazták meg az ország előtt álló legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalókat.


Dátum: 2008-05-19 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:37.434189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap úgy tudja, azért szánták el magukat erre a lépésre, mert azóta sem születtek meg az általuk sürgetett, a sikeres jövő érdekében szükségesnek tartott kormányintézkedések.

Az elmúlt időszakban négy alkalommal is informális megbeszélést folytattak a miniszterelnökkel a kiáltvány megszerkesztői, ám úgy vélik, minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, hiszen 2006 áprilisa óta jottányit sem vesztett érvényességéből a deklaráció szövege, ma éppúgy aktuális, mint akkor volt.

Mint emlékezetes, négy fő pontban összegezték az aláírók - a legnagyobb munkaadói szövetségek, gazdasági kamarák vezetői - a kulcskérdéseket, a versenyképességünket alapvetően befolyásoló témaköröket.

Felelős és fenntartható gazdaságpolitikát, államháztartási reformot, szolgáltató egészségügyet, valamint adóreformot követeltek. Azt írták, "a gazdaság szereplőinek, a parlamenti pártoknak és a kormánynak meg kell állapodnia az alapokban: új társadalmi szerződésre, olyan új gazdaságpolitikára van szükség, amely figyelembe veszi az ország közös stratégiai céljait és lehetőségeit, valamint az üzleti világ érdekeit".

Mostanra elfogyott a türelem - fogalmaztak lapunknak informátoraink. Úgy látják, nincs vesztegetni való idő, minél hamarabb el kell indítani a felzárkózáshoz nélkülözhetetlen reformokat, de nem bíznak abban, hogy a kisebbségbe szorult kormányban meglesz ehhez a kellő eltökéltség. Azért kezdeményezték a találkozót a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, hogy közösen próbáljanak megoldást találni a legégetőbb gondokra. Értesüléseink szerint a jövő hét keddjére tervezik a tanácskozást az egyik fővárosi szállodába.

Mint a beavatottak mondták: továbbra is szükségesnek tartják, hogy a politikai erőkkel - kormánypárttal és ellenzékkel egyaránt - megállapodjanak azokban a sarokpontokban, amelyek a mindenkori választások eredményétől függetlenül érvényesek lesznek, s legalább 10-15 évre szólóan kijelölik az ország számára legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalókat. A kiáltvány megfogalmazói nem tettek le arról, hogy egyfajta második kiegyezést, társadalmi konkordátumot hozzanak létre, amely alapot adhat a magyar gazdaság versenyképességnek erősítéséhez.

Mint a lap megtudta, az üzleti világ képviselői folytatni kívánják az érdekegyeztetéseket, még az ősszel szeretnék például ismét megszervezni a politikai és vállalati vezetők fórumát, ahol Magyarország jövőképéről tanácskoznának a parlamenti pártok és az üzleti szféra képviselői. Legutóbb 2006 márciusában rendeztek ilyen megbeszélést.

Kapcsolódó elemek