Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Példátlanul keveset költünk honvédelemre

Százhatvan év óta először, Európában a legkevesebbet fordítjuk a magyar honvédelem ügyére - jelentette ki Lázár János.


Dátum: 2008-05-19 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:41.716192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Példátlanul keveset költünk honvédelemre (Lázár János)

Lázár János reagálásban arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos számon tartani azokat is, akik már nem aktív, hanem nyugállományú katonái a magyar honvédségnek. "Őket is illeti a társadalmi megbecsülés, különösképpen azért , mert az elmúlt 18 esztendő nem kedvezett sem a hadseregnek, sem a fegyveres testületek megítélésének" - fogalmazott a fideszes országgyűlési képviselő, aki különösen fontosnak tartja annak hangsúlyozását, hogy a Fidesz össznemzeti ügyként kezeli a honvédség ügyét.

A honvédségnek vonzónak kell lennie, társadalmi megbecsülésnek kell, hogy örvendjen, de fontosnak tartjuk az anyagi kiszámíthatóságot is - sorolta a kritériumokat Lázár, kiemelve: 160 év óta először, Európában a legkevesebbet költjük a magyar honvédelem ügyére.

"Ezen közösen kell változtatnunk, már csak azért is, mert ha kiszámíthatóságot és társadalmi megbecsülést akarunk, akkor nagyon fontos, hogy a jelentkezők között legyen motiváció" - szögezte le a politikus. Lázár ugyanakkor arra is kitért, hogy számos szolgálati helyen nem találnak elég érdeklődőt a honvédek a fiatalok között.

Lázár végül arra emlékeztetett, hogy 1990 óta számos feladatot teljesített a magyar honvédség. Példaként említette a NATO-csatlakozást, a két balkáni háborút, és a különböző természeti katasztrófákban való helytállásokat. Mint fogalmazott, a magyar honvédség a társadalom egyik legfontosabb ügye, közös ügyünk, közösen kell tennünk érte az elkövetkező időszakban.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 303, 'source_type': 'media', 'source_id': 1791, 'target_type': 'article', 'target_id': 80384, 'relation_type': 'describes'}