Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az önkormányzatok

"Az élethez szerencse is kell - a túléléshez jóindulatra is szükség lenne. Miért akarják kivéreztetni az önkormányzatokat?" címmel Tasó László interpellációt nyújtott be Veres János pénzügyminiszterhez.


Dátum: 2008-05-19 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:43.238839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az önkormányzatok (Tasó László)

A forráselvonások és a hiányzó vidékfejlesztési politika miatt egyre nehezebb helyzetbe sodródnak az önkormányzatok - mutatott rá interpellációjában Tasó László.

Mint mondta, az MSZP-SZDSZ házasságaiból létrejövő kormányok hol nyíltan, hol burkoltan támadják az önkormányzatokat, és hozzák rosszabb helyzetbe az ott élő közösségeket. Nyilvánvaló, hogy a 3154 település eltérő adottságokkal és gazdasági feltételekkel rendelkezik, és csak alig több mint 300 szerencsésebb helyzetben lévő önkormányzat képes arra, hogy minden gonddal megküzdjön. A többinek minden esetben óriási kihívást jelent az intézményrendszer működtetése, az átadott, de le nem finanszírozott állami feladatok ellátása - hívta fel a figyelmet.

A kilencvenes évek eleje óta működő ÖNHIKI rendszer arra hivatott, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerülő önkormányzatok többlettámogatást kapjanak. Azokról az önkormányzatokról, amelyek bekerültek a rendszerbe, pontos információi vannak a Pénzügyminisztériumnak, és azzal is tisztában vannak, hogy a körülmények nem változnak varázsütésre. Ennek ellenére évről évre szigorítják a szabályokat, egyértelműen annak érdekében, hogy csökkenjen a támogatási keret, valamint a támogatásra jogosultak száma - mutatott rá a fideszes honatya.

Tasó László arról is beszámolt, hogy az elmúlt hetekben sok panaszt hallott azzal kapcsolatban, hogy akik már megkérték az ÖNHIKI-előleget, azok még ezen összeg erejéig sem lesznek képesek támogatáshoz jutni. Úgy tűnik, hogy a Pénzügyminisztérium munkatársai annak ellenére sem tudnak ezzel boldogulni, hogy tudják, az elmúlt néhány évben nem történt olyan egyértelmű változás, amely pozitív lett volna a települések számára - tette hozzá.

Az önkormányzataink egyébként is gondban és állandó kényszerhelyzetben vannak, hiszen nekik nap mint nap magyarázkodniuk kell a kormány lakosságot sújtó intézkedései miatt - mutatott rá a fideszes képviselő. Megjegyezte azt is: ők nem tudnak elbújni a páncélautókba vagy testőrök mögé, és nem rendelkeznek médiapajzzsal sem. Ha valami az embereket hátrányosan érinti, akkor általában az önkormányzatok "viszik el a balhét", de ha valamilyen beruházás megvalósul, akkor a kormány "a saját fejére húzza a babérkoszorút". Nincs egyetlen jóindulatú lépés sem a rászoruló önkormányzatok irányába - fűzte hozzá Tasó, aki azt is kifejtette: úgy gondolja az a cél, hogy bebizonyítsák, ez a rendszer nem életképes.

A fideszes politikus az alábbi kérdésekkel fordult a miniszterhez: ki rendeli meg, és mi a célja a megszorításoknak? Kívánja-e pótolni a kieső támogatásokat, forrásokat?

Veres János válaszában arról beszélt, hogy a MSZP-SZDSZ koalíció a ciklus elején kezdeményezte az önkormányzatok irreálisan magas számának csökkentését, ám az ellenzék nem támogatta azt. Azt hangoztatta, hogy a társulások létrejöttével az önkormányzatok valamivel kedvezőbb helyzetbe kerülnek.

Tasó László viszonválaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánynak az elmúlt években lett volna lehetősége az önkormányzatok gazdálkodási helyzetét rendezni, de nem tette meg. Arra reagálva, hogy Veres János azt mondta, nagyon magas az önkormányzatok száma, Tasó László rámutatott: ezzel szemben egy régiós szintet hoztak létre, melynek fenntartása több tízmilliárdba kerül. A fideszes politikus a miniszteri választ nem fogadta el, az Országgyűlés megszavazta annak elfogadását.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2743, 'source_type': 'media', 'source_id': 1792, 'target_type': 'article', 'target_id': 80388, 'relation_type': 'describes'}