Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzügyi és erkölcsi mérleget is készíteni kell

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hatályon kívül helyezésével egy időben számoljon el a pénztárak alapításához kapcsolódó kiadásokkal - mondta el Mikola István.


Dátum: 2008-05-19 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:45.590056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvényt hatályon kívül helyező előterjesztés általános vitája előtt Mikola István ismertette a Fidesz álláspontját.

Az Egészségügyi Bizottság alelnöke közölte: kérik, sőt követelik a kormánytól, hogy szakmailag is zárja le az "úgynevezett" egészségügyi reformot, illetve az egészségbiztosítási pénztárakra vonatkozó részt. A Fidesz ezen kívül pénzügyi elszámolást is vár, mert egyre több információ lát napvilágot arról, hogy több százmillió forintot költöttek el az új rendszer előkészítésére és bevezetésére.

A kormánynak morális, erkölcsi mérleget is készítenie kell, mivel a pénztártörvény életbe lépését megelőzően nagyszabású struktúra- és finanszírozási átalakítás is történt az egészségügyben, amelyek súlyos következményekkel jártak - mutatott rá Mikola István, utalva arra, hogy mindennek következtében megingott az ellátás biztonsága. Hozzátette: meg kell vonni ennek a másfél éves egészségügyi reformnak nevezett ámokfutásnak a mérlegét - húzta alá a fideszes szakpolitikus.

Kérdésre válaszolva Mikola István közölte: még nem kaptak választ a miniszterelnöknek írt, az elszámolásra vonatkozó levelükre.

Kapcsolódó elemek