Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypárt elárulta a társadalombiztosítást

A törvény hatályon kívül helyezésével "feldolgozandó, súlyos örökséget" hagy maga mögött a kormánypárt - emelte ki Mikola István a pénztártörvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában hétfőn az Országgyűlésben.


Dátum: 2008-05-20 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:45:53.337354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikola István elmondta, a törvény hatályon kívül helyezésével "feldolgozandó, súlyos örökséget" hagy maga mögött a kormánypárt. A társadalmi ellenállásra fittyet hányva, a jogszabállyal előkészítették befizetett járulékaink jelentős részének kiárusítását - közölte.

A képviselő szerint a törvény elfogadásakor a nagy üzlet reményétől elvarázsolva a szakma hangjára sem figyeltek a kormánypártok, fennhangon érveltek a pénzügyi befektetők, multinacionális biztosítótársaságok nélkülözhetetlen szerepe mellett, most pedig sarkon fordulnak. "Nagy a nyüzsgés a damaszkuszi úton" - fogalmazott.

Mikola István azt mondta, a kormánypárt elárulta a társadalombiztosítást, a szolidaritást, és politikai tőkét akar kovácsolni a törvény visszavonásából.

Azon a véleményen volt, hogy nem lehet nagy rendszerek átalakításba belefogni, ha az elsődleges források hiányoznak. Képtelenség a konvergenciaprogram keretében nagy átalakításokba kezdeni az egészségügyben - jegyezte meg.

Kapcsolódó elemek