Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy helyben maradna a túlmelegedett Föld kérge?

Egy kutatás szerint, a Föld atmoszférájának hőmérsékletében bekövetkező drámai változások miatt a bolygó kérge rögzül.


Dátum: 2008-05-20 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:46:06.692815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Föld kérge olyan, mint szabadon lebegő, sziklás lemezek kirakósa. Ezen lemezek alatt helyezkedik el a folyékony szikla mélyebb rétege, amit köpeny néven ismerünk. A köpeny mozgásai idézik elő a lemezek lassú mozgását.

Louis Moresi kutató és csapata azt szerette volna jobban megismerni, az atmoszferikus hőmérséklet hogyan befolyásolhatja a köpeny jellegzetességeit. Matematikai szimulációk és elmélet kombinációjának alkalmazásával kiderítették, amennyiben a Föld felszíni hőmérséklete körülbelül 100 fokkal emelkedne, és úgy is maradna néhány millió évig, a köpeny kevésbé viszkózussá válna, és nem mozgatná tovább a tektonikus lemezeket.

"Gyakorlati értelemben, ha vesszük a Földet és 100 fokkal felhevítjük, akkor ezen belső erőknek igen nehéz lesz a lemezek széttördelése".

Adrian Lenardic kutató szerint, az ilyen változáshoz szükséges hő jóval meghaladja a bárminemű emberi tevékenység okozta klímaváltozást. "Ám az olyan folyamatok, mint a vulkanikus aktivitás, és a Nap fényességében bekövetkező változások elvezethetnek az ilyen mérvű melegedéshez".

Az eredmények segíthetik a potenciális lakható bolygók kutatását - állítja a csapat. "A lemez tektonika az egyik olyan folyamat, mely energia formájában nyújtja az élethez szükséges építőkockák jelentős részét".

Az eredmények emellett segíthetnek megmagyarázni, hogy a Vénusz miért fejlődött a Földtől annyira különböző módon. A két planéta méretét és összetételét illetően nagyon hasonló, de a Vénusznak szén-dioxidban gazdag atmoszférája van, mely miatt felszíni hőmérséklete több mint 400 fokkal forróbb a Földénél. Emellett nincsen külső jele a lemez tektonikai aktivitásnak sem. Moresi szerint a magas hőmérséklet lehet az oka annak, hogy a Vénuszon nincsen lemez tektonika.

Kapcsolódó elemek