Nem támogatták a Tibetről szóló javaslatot
Nem támogatta az Országgyűlés külügyi bizottsága a Tibetről szóló határozati javaslat általános vitára való alkalmasságát keddi ülésén. A testület 10 igen, 9 nem szavazattal, 1 tartózkodással utasította el a javaslatot.
Dátum: 2008-05-20 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:46:13.303509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tibetről szóló határozati javaslatot Balog Zoltán (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP), Fodor Gábor (SZDSZ) és Herényi Károly (MDF) nyújtotta be. A javaslat felszólítja a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat, illetve támogassa a nemzetközi fórumokon a tárgyalások megkezdését Kína és a dalai láma között Tibet új státuszának meghatározásáért.
A bizottsági vitában Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára elmondta, Kínában háromnapos nemzeti gyász van a közelmúltbeli földrengés miatt, így a javaslat pillanatnyilag nem időszerű. Az államtitkár ugyanakkor hozzátette, nem gondolja, hogy az Országgyűlésnek ne kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznia.
Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök erre reagálva azt mondta, nem volt még arra példa, hogy olyan emberi jogi ügyben, mint amilyen a tibeti, ne egyhangúlag támogatnának egy javaslatot. Elfogadhatatlan, ami Tibetben történt. Pozitív, előremutató, a párbeszédet szolgáló határozati javaslatra van szükség - hangsúlyozta Németh Zsolt.
A külügyi bizottság 10 igen, 9 nem szavazattal, 1 tartózkodással utasította el a javaslat általános vitára való alkalmasságát.
A testület tárgyalt Révész Máriusz (Fidesz) és Alföldi Albert (MSZP) önálló indítványáról is, mellyel a képviselők azt kezdeményezték, hogy a magyar igazolvánnyal rendelkező szerbiai és ukrajnai magyaroknak ne kelljen meghívólevelet igényelniük magyarországi vízumuk kiállításához.
Az erről szóló vitában Horváthné Fekszi Márta és Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára úgy foglalt állást, hogy a javaslat nem támogatható, mert egyrészt a vízumigénylés az Európai Unióban nem nemzeti hatáskör, másrészt a szerbiai és ukrajnai magyarok többsége ma is díjmentesen kap magyarországi vízumot.
A bizottság 9 igen, 10 nem szavazattal és 1 tartózkodással elutasította az önálló képviselői indítvány tárgysorozatba vételét.