Kritikus anyagi helyzetben a dunaújvárosi kórház
A dunaújvárosi kórház adósságállománya több, mint hatszáznyolcvan millió forint. A beszállítók kéthónapos késéssel kapják meg a pénzüket. Az intézmény gazdasági átvilágításáról két hete döntött a város közgyűlése. A vizsgálat még nem kezdődött el. A jelentésnek őszre kell elkészülni.
Dátum: 2008-05-20 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:46:17.077403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csőd még nem fenyegeti a kórházat, a betegellátás zavartalan, de a beszállítók csak két hónapos késéssel kapják meg az intézménytől a pénzüket. Ennek oka a pénzügyi megszorítás mellett, hogy az OEP-finanszírozás három hónapot késik. Az intézkedések után már szigorú gazdálkodást vezettek be. Megszüntettek 160 álláshelyet, elküldtek 90 embert. Ennek ellenére a tendencia aggasztó, mivel a dunaújvárosi kórház tavaly még a legjobb gazdasági helyzetbe tartozó kórházak között volt - mondta Mészáros Lajos, az intézmény stratégiai igazgatója.
A gazdasági átvilágítástól azt várja az intézmény, hogy a külső szakértő segít további takarékossági lehetőségeket felkutatni. A vizsgálat nem tudni mikor kezdődik, de a végleges jelentésnek az őszre már el kell készülnie.
Kedden délután tartják az intézmény névadójáról elnevezett Szent Pantaleon emlékünnepet, ezen a tavalyi gazdálkodásról számol be a kórház igazgatója. Az ünnepség keretén belül öt dolgozó kap emlékérmet.