Bírálat az új brüsszeli agrárreformterveknek
Több ponton ellentétes a magyar érdekekkel az a reformjavaslat, amelyet az Európai Bizottság kedden ismertetett az európai uniós mezőgazdaság további modernizálására.
Dátum: 2008-05-21 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=114664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:46:23.422716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Glattfelder Béla szerint a tervezett reform valójában az agrártámogatások csökkenését jelenti, így a magyar és az európai mezőgazdaság érdekeivel ellentétes. Emlékeztetett arra, hogy a magyar néppárti delegáció az Európai Parlamentben, idén márciusban már az eredeti elképzeléseket összegző bizottsági felvetéseket is elutasította. A képviselő szerint "csatlakozásunk óta a KAP eddigi reformjaival mindig rosszul jártunk. Még abban az esetben is, amikor a magyar kormány kijelentette, hogy magyar szempontból kedvező kompromisszumot kötött az agrárminiszterek tanácsában."
"Bebizonyosodott, hogy a Közös Agrárpolitikát nem lehet kompromisszumokkal megvédeni. A reformokat, így az állapotfelmérést is, el kell utasítani" - húzta alá Glattfelder Béla. Hozzátette a dokumentum nem veszi figyelembe az utóbbi időszakban kialakult élelmiszerhiányt és az élelmiszerárak növekedését sem. Az árak azonban nemcsak magasabbak, hanem jóval kiszámíthatatlanabbak is lettek.
Nem ért egyet a képviselő a megmaradt intervenciós intézkedések többségének eltörlésével sem.