Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

RMDSZ-szenátor cenzúrázta a Fideszt

Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kivörösödött fejjel kiabált Répás Zsuzsával, a Fidesz - Magyar Polgári Párt külügyi tanácsadójával, hogy a Brassóban rendezett március 15-i ünnepségen ne olvassa fel az Erdélyben tartózkodó Németh Zsolt beszédét. Az Orbán-kormány politikai államtitkára romániai útján megbetegedett, ezért kérte a külügyi tanácsadót, helyettesítse őt a brassói színházban rendezett ünnepségen.


Dátum: 2003-03-17 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:07:53.359414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Verestóy kirohanásának hatására a Brassó megyei RMDSZ vezetői döntöttek: Répás Zsuzsa nem olvashatja fel Németh Zsolt ünnepi beszédet.

A hangoskodás alatt nyitva maradt a színházterem ajtaja, így fültanúk szerint az ünneplő közönség mintegy felének végig kellett hallgatnia, ahogy Verestóy szenátor kiabál a vendégként érkezett hölggyel, a Fidesz külügyi tanácsadójával.

A kulturális műsort szervező Házy Bakó Eszter tudomása szerint az RMDSZ-elnökség az ünnep előtti héten delegálta Brassóba a politikust, feltételezése szerint azért, hogy "Németh Zsolt beszédét ellensúlyozza". Házy kétszer látta feldúltan berohanni a szenátort. Egyszer figyelmeztette is, mert akkor éppen Vörösmarty Szózat-át szavalták.

Nem ez az első eset, amikor Verestóy Attila kiabálós vitába keveredik Fidesz-politikusokkal. Amikor Áder János 2001. október 4-én Bukarestben tartózkodott, az RMDSZ parlamenti frakciójával is találkozott. Itt a szenátor olyan hangnemben rótta fel a magyar Országgyűlés elnökének, hogy a Fidesz-vezette kormány elhanyagolja az RMDSZ-t és az Reform Tömörülést favorizálja, amely a Markó-Verestóy csoportosuláshoz tartozó többséget is felháborította.

A találkozón résztvevők sorából származó információk szerint a magyar vendég megdöbbent Verestóy Attila civilizáltnak nem mondható viselkedésén - számolt be az incidensről akkor több román nyelvű napilap és az MTI bukaresti tudósítója.

Forrás: transindex.ro

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek